Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-01-01 / 1. szám - János Alfréd: A batta nyelv-mester

zött, azt mondanám, hogy aljas anyagi érdekek nélkül vezetem önt be az ősi batta nyelv szépségeibe, hogy önből új apostolt neveljek a bennszülöttek ügyének. De szükség törvényt bont s így kénytelen vagyok megfizettetni fáradozásomat, öt márka egy óráért, uram. És ha szívességet akar tenni nekem, úgy erről nem beszélünk többet.

Pulwerstein legszivesebben hangosan ordított volna a hatalmas összeg hallatára. De szégyelte magát.

— Kérem.

Legyen öt márka. És megkezdhetnénk az órákat mindjárt ma? Kevés az időm tudniillik.

— Nagyon

szívesen, uram. Térjünk a tárgyra tehát. Én nem fogom önt aprólékos nyelvtani fejtegetésekkel untatni. A mindennapi élet szavaival kezdem a tanítást. Tehát: hajó: — kiuma (Jonathán úr gondosan följegyezte: hajó: — kiuma.) Menni: — nimpi. A hajó megy: — kiuma nimpe. Az ember: — kampu...

Két hónap alatt Jonathan Pulwerstein tökéletesem megtanult battául.

Elérkezett az indulás napja. A kapitány elkísérte Pulwersteint a vonathoz, mely Hamburgba fogja vinni. Meghatott könnycseppek csillogtak a szemében, mikor elbúcsúzott a távolba indulótól.

— Elkísérném a tengerig, uram. E két hónap alatt nagyon a lelkemhez férkőzött ön és hiszem, hogy jó lesz azokhoz, akiket én szivem egész melegével szerettem; a jó bennszülöttekhez.

De nem kisérem el, mert tudom, hogy ha a végtelen tengert mégegyszer meglátnám, megszakadna a szívem. De egyre kérem, uram, lm, egy tízpfennigest adok önnek. Őrizze meg. S az első estén, mikor zenélve ragyog a lángszínű tenger, mikor hidegen csillog a Dél Keresztje, cserregve röpködnek a kolibrik a balzsamos légben, simítsa