Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-01-01 / 1. szám - János Alfréd: A batta nyelv-mester
végig a drága trópusi földet, adja oda ezt a tízpfennigest egy bodroshajú bennszülöttnek és mondja meg... mondja meg neki, hogy a „Fehér isten" küldi ezt az aprócska ajándékot. Többet nem küldhet, mert szegény és nyomorult. Meg fog halni hamarosan, de az utolsó gondolata is a tam-íamos, szalmakúnyhós szigeteken fog lebegni... És most nyújtson kezet és ígérje meg, hogy küld egy pálmafalevelet nékem. Az a levél legyen a párnám, mikor gyarló testemből kiszáll a lélek... A vasúti kocsi oldalára borult és keservesen zokogni kezdett. Éles füttyok sikítottak föl, válniok kellett. A kapitány még egyszer megszorította Pulwerstein kezét s mikor az már a mozgó vonat lépcsőjéről integetett vissza, meghatottan utána kiáltott: — Szikuman hilge, miakama tűm! Pulwerstein már tudta, hogy ez batta nyelven annyit jelent: „Isten vele, drága barátom!" * A Baedeckerben pontosan le van Írva, hogy vi selkedjék Jávában az idegen Jonathán Pulwerstein mégegyszer átlapozta a piros könyvecs két, mégegyszer átgondolta az először elmondandó batta szavakat. Aztán a többi kiszállóval együtt végigment a keskeny hajóhídon és jávai földre lépett. Óráját megnézte: hat óra tizenkilenc perc. Jonathán úr, kezében kis táskájával, körülnézett a parton. Piszkos bennszülöttek őgyelegtek körülötte, az egyiknek odaszólt— Nak huma sziala kami! A maláj rávigyorgott. Szép, piros fogai voltak, rr.ost is pofájában ült a bételbagó, szorgalmasan rágta és a piros lé lecsurgott az egyik szájaszélén.
