Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Balla Borisz: Az álarcok és frázisok halála (Második beszélgetés Eibl professzorral)

kulál. A fejlődés menete évszázadok óta következőképen alakult: A gótikus középkort bezárólag, a világérzés Isten­be ágyazott világérzés volt s cél a földön a hő­siesség. azontúl egy magasabb, halál-utáni életben való üdvözülés. 1450 és 1527 (Sacco di Roma) körül a szubjektív lélek melléi, még nem uralkodónak, de már egyenrangú félnek, az objektív szellem szökött, ez a renaissance és humanizmus ideje, amikor egyformán tisztelik már a szenteket és a művészeket s a gondolkodókat, még a Leók és Gyulák pápai udvarában is. 1700 körül a tisztán emberi erők, az emberi szellem és akarat tisztelete már oly nagy hogy Istennél sokkal inkább tisztelnek emberi erőket: tehát királyok, államegységek s az abszolutizmus kora ez. Az istenérzés alól való felszabadulás folyik s alakul — az emberi bálványok egymást váltogatják, az alulról jövő, pi­hent erők és osztályok megrágják és feldöntik az elhasznált bálványokat. 1789-ben, a polgárok forradalma elsöpri az ab­szolút királyság uralmi fogalmát (miután ez is elsöpörte az előtte valókat) s kezdődik az összetartó erő nélküli kor: a külső szabadság kora. E laza állapotban minden felszínre törhetett, a logalsóbbrendű világelv is — így szü­letett meg a kapitalizmus, melynek ideálja: a jólét. Az ideál természetesen nem valósult meg s most ennek az ál-ideálnak kergetésében egymásután és egymással szem­ben törnek fel és marakodnak osztályok és irányok, de vala­mennyien csak jólétet keresnek, csak materiális vonal­ban élnek. Ami legalul volt, került ma legfölülre; az anyagi érdek diktál, a hazaszeretet is kereskedelmi szerződések­ben jelentkezik; Isten kedvéért egyetlen államférfiu sen mond le valamiről. Fejtegetésünk kiindulópontja, az Is­tenérzés került legalúlra, az anyag elsőnek. Ez az érté k­­sVála most kimerült. Tökéletesen meg kell fordulnia s újra elkezdeni ott, ahol elhibázta. S hogy ez a törvény ménnyire igaz, azt a mai tökéletes csődből s az új erők tö­kéletesen új irányából mindenki megállapíthatja. A gazda­sági embert újra legalúlra fogják dönteni s az Istenre néző, azaz az erkölcsi és jellemember újra elfoglalja a lég­

Next

/
Oldalképek
Tartalom