Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Szabó Pál: Kaland a kültelken (Részlet az író Pénz és pénz c. regényéből)

táplálja az elaggott csecsemőt. Gőzök, párák kavargóztak a tányérokból aszerint, ahogy a kását egyszerre vagy felváltva fújták. Mert a kültelken fújni szokták a forró kását. A mester ritkán, de erősen, Bori apránként, lihegve, illatosán A feszület megbékélve nézett le rájuk és a tél is mosolyogva nyargalt tova az ablak alatt.

Gyors kopogás haladt végig a ház előtt, mert hogy elhordta onnan a havat a szél. Aztán a konyhában, majd az ajtó előtt hangzott ez a kopogás, valaki kalamolt az ajtón, aztán kocogott.

— Tessék!

— mondotta a mestér, mert így szokták ezt mondani a kültelken.

Bényilt az ajtó, apró emberke akart belépni a szobába, de a magas küszöbén megakadt a lábab és hasra esett. Feje majdnem elérte az asztalt.

— Állj

fel onnan ebadta! Én akartam oda feküdni, — krcagott a mester és Bori is kacagott, fuldokolt, mert éppen akkor volt tele a szája.

Az apróember felugrott, riadt szemmel állt a meleg tűzhely mellett. Hogy letakarja zavarát, ujjával ábrát akart mázolni rá. De rémülten kapta be az ujját, forró volt a tűzhely nagyon.

— Nna.

Mán meg a tűzhelyet akarod összetörni? Hát mi az újság, he? Hogy fittyen a lotty?

— Azért

küldött anyuka; hogy tessék megmondani mester úr, készen van-é az anyuka cipője? — mondotta szépen, értelmesen a kisember, mert a kültelken is tudják, hogy mi az úri beszéd.

— Mondd

meg anyukádnak cimbora, hogy még nincsen készen. De küldjön el érte holnap reggel, akkorra készen lesz, — válaszolt a mester és kanalába bámult. Nem kell ezt mán fújni se1. Bekapta.

A kanalát nézte, de valójában a Bori lábát nézte, amelyen a kérdéses cipő volt. Mert a dolog úgy állott Borival, hogy mióta megvan, soha nem volt még salját cipője. Soha nem volt még Borinak külön, salját cipője, napról-napra, évrőlévre mindég a más cipője volt a lábán. Miket javítani, tál-