Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-02-01 / 2. szám - Dallos Sándor: Tolvajok

lyel végigrepülte a kialakuló káoszt s itt a fánál most elhatároztam, hogy ellopom a kenyeret.

Hát állok ott keményen s bár még sohase loptam. nem dobog a szivem. Nyugodt vagyok, mint egy matematikus, érzem az erőmet és az elhatározásom bátorságát s még kicsit büszke is vagyok, hogy ilyen kemény fából faragtak s ahelyett, hogy siránkoznék és fohászkodnék odahaza,, kijöttem, hogy kimarjam a világ javaiból azt, ami a jussom. Nem vagyok hát notórius tolvaj, nem is ilyen a vérem, ezt megállapítom magamban, többet el nem vennék, mint ami kell, pénztárcát például egy világért se tudnék elemelni, lenézném magam miatta, de ami nekem keli, ahoz jogom van, ezt erősen hiszem s ez a hit megnyugtató, erőt ad, tisztává tesz és fölment. Nyugodtan állok ott és számlálom magamban a lehetőségeket. Úgy tervezem, hogy mikor megérkeznek az esti vevők, közébük vegyülök, kérek valami lehetetlent a segédtől, mondjuk krémesrétest s persze nincs. Fitymálva odébbállok, aközben elcsenem a kenyeret, a kabátom alá vágom, aztán be a sötét bódék közé, a szomszéd uccánál ki és haza. Ragyogok az örömtől, bár éhes vagyok. Keményen fuj az esti téli szél, fázom, rendőr is cirkál itt-ott s ha elcsípnének, holnap bent lennék az újságokban s anyám olvasná, de hát oda se neki, úgy megcsinálom én ezt, hogy csupa gyönyörűség lesz s otthon kinevetem a péket.

Fiatal vagyok, erős és csordultig vagyok hittel s a magam iránti bizalommal. Azt hiszem, nagyon szeretem magamat s úgy tudok magamra gondolni, mintha egy daliás, ragyogó barátomat emlegetném. Folyton nevetek.

Még nem kezdődött meg az esti sürgés-forgás még a henteseknek és a pacalosoknak is alig van dolguk, a pékhez alig egy-ketten jönnek, azok is