Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-01-01 / 1. szám - Palotai Boris: Az őstehetség
sem szabad lerúgni s helyébe komotós sárga cipőt venni, hiába süti az aszfalt a talpát, a csizma hozzátartozik, mintha bőre lenne, csizma nélkül tán nem is volna olyan kelendősége a képeinek. Hisz azt dédelgetik, azt babusgatják benne, hogy úgy tesz-vesz, mint valamikor otthon a regete-ruszkai kis viskóban, kiköp, ha a kedve tartja és bicskával vág szalonnába meg kenyérbe a Kendéék pirosbársony ebédlőjében Kende úr, a pártfogója, tán nem is engedné, hogy késsel villával próbálkozzék, úgy cipeli végig a szalonokon, mint egy szerecsenkirályt, vagy táncoló medvét . . . Haj jaj, hol van az a tenyeretösszeszorító, egészséges, kemény dühe, ami első napokban elfogta! Aki so kát akar, abból meghunyászkodó, tűrő jószág válik, alázatosan szolgálja tovább az urak hóbortját, ott marad lenn koszban^ ahol azok látni szeretik, hogy aztán elálmélkodjanak rajta: nini, mit tud az az ostoba paraszt, mit tud mégis! Ha nem látta volna, hogy nő, dagad a szeme előtt a zacskó, amiben az ezüstpengőket, papírszázasokat gyűjti, már régen közéjük csördít, már régen megmondja amúgy istenigazában . . . Mit akar megmondani? Hogy nem ízlik többé parasztnak lenni, hogy szorítja ez a nyomorult csizma, hogy agyonlapítja a tulajdon butasága, hogy igenis ki akar menni a nagy világba, úgy mint más közönséges ember, kopott pantallóban, sportsapkával a fején, nem akar falusi cifraság lenni, vásári komédia, akit megbámulnak, középre állítanak hadd lássa mindenki, hogy ez is létezik! Fújtatva szedte a levegőt, szúró, facsaró szégyen markolászta a mellét. Mi lesz akkor a földdel? A földdel, amelyet kiszemelt magának, amely ott terpeszkedik, hivogatón, kitártan, zsírosán az ő keszeg holdacskái mellett. Elárulta volna a földjét csak azért, hogy piszkos emeleteket lásson, égbe pöffeszkedő házakat? Nagyot nyelt, karját kilódította, feleslegesen erős mozdulatokat végzett, hogy lerázza magáról gondolatait. Azontúl kettőzött alázattal, majdnem sunyin viselte a magasan gombolódó, lila parasztinget s a kiállítási termekben kalapja mellé tűzte Kende úr csokrétáját és vigyázott, hogy semmitse értsen meg abból, amit az urak körülötte beszélnek. ★ Az, hogy Vajkó Gábor megvette a földeket egészen a szeles pusztai hafáríg, nem hagyta nyugton a parasztokat. Ott hagyták a munkát, egész nap csodá
