Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)

lelkem nyugtalan,

életem vad,

s folyó, város, tanya, láp, falu

jó, ha pár napra nyugtot ad. Ennyiért úgy-e kár volt megszületni?

*

Volt 'hát már szép botom,

új könyvem

és néha borom is.

Adtak nekem is pár ezüstöt, hogy legyen pénzem. A pipám füstölt, Zsuzska szeretett, de zendült a lelkem,

angyalok vittek, nekem tér kellett, újra szöktem.

... Hát nevethettek a hátam mögött, hisz nagyobbak vagytok, mint az ujjam, s mindig ti jöttök, néztek az égre,

a ti ősötök mind odaköltözött

Az enyém csak mélybe, mélyre.

De most itt vagyok lám

és annak ellenére is az arcotokba fúvóm:

az én életem furcsa, igaz, de a ti ősötök meg garázda volt.

*

A víz tükriben Csobánhida fürdette magát: fénye villant, ezüstje porzott, álltak a fák. De bennem valami bánat áradt, vitt, sodrott, nem érdekeltek a piros hajnali fodrok, sietnem kellett, messze volt Várad. S gyapjú fele a bárói földön adott az út egy utitársat. Egy rongyos öreget.

— Kedves bátyám — mondtam neki, —