Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)

Repüljetek óh, fényes méheim, emlékek. Szánjatok rám a zsongó időből, im álmodni szabad, nincsen már tilalom.

Árva ujjaim közt legyetek jó pohár, kis kedvem áldomása, szent, édes italom:

szép hang,

sok vágy, lágy magyar buggyanás,

mit húsz esztendeig ástam el magamban...

A szérűk csendjében szállt rám a pelyva, sima bőrömre ostor csapott, éjjel szélrostát kotyogtattam s néha, néha zokogtam magamban, hogy ez az élet énnekem nem kell, S egy szent napon egyszer: vasárnap, bot nélkül a legnagyobb csendben megkerestem forró hazámat: tág mezőkön a birkaszint.

S ott elkezdődött újra megint: a kalapos, vén juhászbölcsek tanítottak az emberségre. Apám könyveit előszedtem, nagy botját a kezembe vettem s tizenhárom évvel a vállamon a gyermekkoromat kinevettem. S enyém volt a tűz, a víz, a déli rend gondja,