Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1935-12-01 / 10. szám - Sinka István: Pásztorének (vers)
és újra enyém a goromba szó, ha a gyönge állatok elmaradtak. Évek alatt így lettem pásztor, én is bölcs, én is kemény, én is hallgatag. De állt valami mégis köztem s azok között kiknek a lelkét kötöztem furcsa rigmussal kinn a szélben. Az én életem kiöltözött, bennem virág nőtt, templom, bokor, fakó szűröm aranyosnak néztem s az öreg juhászoknak kiáltva beszéltem, hogy engem valami láz sodor innen s így nem tudok köztük megmaradni. A szelídebb juhászok mondták is néhányszor, hogy nagyon vad vagyok: csudálatos. Többször lázadtam, párszor szöktem, telt az év, futott a nyár, nyugtalanság nőtt mögöttem, apámat még sokszor sirattam s egy októberben egy bús paraszttal titkos dolgokra kezet fogtam. Könyveimet ő is ismerte, lázadt velem, szép szájból szítok hörrent: másé volt a nádas, a tó, s utánunk sokszor puska dörrent... A fénylő búzaföldek mellett a hűvös nádas is azoknak kellett, kik a törvényt se tudták magyarul... *
