Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Kritika - Szitnyai Zoltán: Schöpflin Aladár: Ady életrajza

Endréi, híveit,, ellenségeit egyaránt arra sarkalta, hogy mind mélyebben merüljenek el Ady költészetének izgatóan érdekes világában.

Schöpflin Aladártól vártuk a teljes portrét, az emberit és az irodalomtörténetit. Vártuk mindenekelőtt azt a varázst, amit a kortárs-barát személyes élményei lehelnek az írás fölé és az irodalomtörténeti ítélet világosságának azt a fogalmakat elrendező képét, aminek megalkotását Schöpflin Aladár rendkívül hasznos, az abszolutumokhoz arányosítani tudó,, világosságot kedvelő, általánosságokat kerülő s megállapításait mindig a kor egészébe belehelyezni tudó irodalomkritikai működése után joggal várhattunk.

Schöpflin Aladár igen becses könyvének előszavában pontosan meghatározza műalkotásának módszereit, amelyek között szerepel az időtávlatból alkalmazott visszapillantó tárgyilagosság, az e'mélet-esztétikai problémáktól való tartózkodás, a maga személyével szerényen elhúzódó kritikusi alázatosság, a költő nagyságának határvonalait megjelölő igyekezet s az a törekvés is, hogy a kortársnemzedék Adyról való tudatát adja át a nyomukba lépő nemzedékeknek.

Méltánytalan lenne a Schöpflin Aladár által maga elé tűzött feladatoknak s azoknak megvalósításán túlmenően vizsgálni művének kétségtelenül irodalomtörténeti értékét. E könyv Gyulai Pál Vörösmarthy-élatrajza óta alighanem a legegyenletesebb és legökonomikusabb életrajzi mű a magyar irodalomban. Maigábafoglalja mindazt, ami röviden összesített és végső tétele ai költő emberi és írói létezéséről alkotható ítéleteknek. Talán alig van olyan sora és megállapítása, amivel vitába, lehetne szállni s alig van olyan nézőpont, amit elhanyagolt volna Ady Endre írói és emberi arcának megvizsgálásánál Ha nem is detektív módon — hisz ez lehetetlen is lenne — de elég sejthetően érezteti az olvasóval Ady költői nagyságának, jelentőségének határvonalait is. És mindezt a fogalmakat önmagában tisztázó pontosságra törekvő értelem rendkívül világos, könynyűszerrel megértetni tudó módján. Schöpflin könyve nem csak értékes mű, hanem rendkívül élvezetes olvasmány is. Azokon az oldalain, ahol Ady Endre költői és világképének kialakulását kortörténelmi aláfestéssel Tisza István Magyarországnak belső nyugtalanságokat rejtő összetevőiből származtatja, magasan föléje emelkednek a könyv általános értékének, mely a második részben nem egyszer „elméleti esztétikai problémákkal" vesződő értekezés. Ezek az oldalak tömör, összefoglaló és valóban kivételesen élesszemű kortárs alig felülmúlható feljegyzései arról az érdé-