Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Fiedler József: Cassovia, anno domini 1706…

Valami élesen csattant odalent az uccán. Az ablak aranyos síkja összekoccant, csörrenve hullott ki három aranytallér belőle. Fölsíkoltott. „Tamás" villant benne utolsót az elboruló öntudat.

Elájult.

★

A napok folytak tovább.

De a kálvinista templom tornyának nem volt teteje többet. A Folgassz uccában leszakadt néhány ház fala és a szobák titkos élete nyilvánosságra tárult. Az Erzsébet-templom kőcsipkés testén is lőtt sebek támadtak. Néhol egy-egy hatalmas golyó akadt meg a kövek között, mintha vasfejjel szaladt volna az Isten házának valaki.

Az uccák között sokhelyütt volt kormos a házak arca, a Mihály kápolna mögött pedig leperzselődött az őszi lomb a gesztenyefákról.

Ágyúk dörögtek megint.

Esze Tamás a mészárosok bástyáján állott hajdúi között. A falon túl, a Hóstáton, a Forrás ucca mellett, Rabutin generális mozsarai tátogatták torkukat. Tisztán látta a csövek fekete körét meg a védőkosarakat.

— Nem

lehetnek messzebbre jó hét-nyolcszáz lépésnél, — mondotta.

Hajdú szólalt meg mellette.

— Úgy

látszik kifogyhatott lőpora a németnek, mert reggeltől kezdve még egyet sem puffantottak.

Odaát, mintha csak erre vártak volna, eldördült az egyik mozsár.

— No

emlegetted a farkast Jóska, most aztán hallgathatod az ordítását! — mosolygott a legényre Esze Tamás.

— Tyűh,

az anyád szentségét, — káromkodott amaz — majd válaszolok én tenéked!

Be sem várta a kommandót, hanem egyetlen mozdulattal nyomta gyutacsát a szakállas ágyú csövére. A hajdúk harsogva nevettek körülötte és nevetett Esze