Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Fiedler József: Cassovia, anno domini 1706…

A torony másik oldaláról előkerült az ötvöslegény is. Alacsony, tömzsi alak volt, mindég szuszogva beszélt.

— A

kálvinisták templomán felül lévő partban kilenc ágyúnak ás sáncot a német, — újságolta és arca kipirúlt az izgalomtól.

— Estére

elkezdik a táncot, úgy nézem — jegyezte meg Gottfried.

A torony eresze alá veréb telepedett és szalmaszálat igyekezett fészkébe cipelni, öt nem érdekelte a német mozgolódása.

*

Hettner Kata nem lelte helyét. Először történt meg, hogy félt a sötétben. Meggyújtotta a gyertyát szobája asztalán. Árnyéka magasan állott mögötte. Az ablakon arany tallérokká lettek az üvegkarikák a fénytől. Érezte, hogy csinálnia kellene most valamit, hogy ne gondolkozzon, de nem tudta rászánni magát semmire. Jó sokára odament az ablakihoz és kinyitotta. Szemben vele kormosán sötétlett a Jezsuiták templomának fala. Fölötte az ég keskeny, csillagtalan csíkja látszott. Az este ihűvös volt és könnyű szél járt az uccán. Ágyú dördült és hangja puffanva csapódott ide-oda a falak között. Valaki kiáltott. Ágyúszó válaszolt rá a sötétben. Kata megkapaszkodott az ablak párkányában. Térde elviselhetetlenül remegett „És Esze Tamás nincsen itthon" gondolta. Maga előtt látta a tiszt frissen vetett ágyát és érezte szobája lakatlan csendjét is.

Aztán kinyúlt az éjszaka, mintha az idők végezetéig akarna érni és elmúló órák helyett csak ágyúk dübörögtek benne.

Ágya szélén ült már és ajka fehér volt. „Esze Tamás! Esze Tamás! Istenem! Esze Tamás!" Csak ez élt a homloka mögött. Keze reszketett és bárhogy akarta, nem állíthatta nyugalomra. A lövöldözés már nem az agyában, hanem a hátgerincében fájt.