Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Farkas István: Karácsonyi szimbólum

FARKAS ISTVÁN:

KARÁCSONYI SZIMBÓLUM.

Üldözötten, megtépázva, kisemmizve, erongyoltan ment a karácsony elébe. Az idő elveszett mellőle és fagyos jégvilág falakat emelt az elsiető emberek és közéje, majd mint sejthetetlen függöny mögött, összeborultak előtte minden látomások eltitkolt, gyönyörűséges képei.

Ment, ment az árva ember és szívében felolvadt egy darabka jegettörő napsugár, körülcirogatta a karácsonyos szeretet, s amerre ment, a felolvadt meleget árasztotta magából.

Emberek fordulni kezdtek utána, ajtók kinyíltak, karok ölelésre hajoltak és szívek a szíve után dobogtak.

De ő csak ment, mert nagyon üldözött és nagyon nyomorult volt, és még a csodálatos megbocsátást sem tudta érzékelve meglátni.

Aztán egyszerre csak valahol összeesett ...

Egyszerű szoba volt, ahova bevitték. Egyszerű emberek hajoltak föléje és karácsonyfa lógott alá a gerendáról. Sok színes papír enyhe visszfényében feléje, villant a kép, és könnyek csordultak arcára, mert gyerekkora sírt fel utána messze odahagyott emberöltőkből.

— Ki

vagyok hát? — kérdezte halkan, lecsurrant könnyekkel a szájában és nem értették meg kérdését és újból föléjehajoltak.

— Mit

kérdezett??

A mindenki koldusa, a karácsonyi ember lehúnyta a szemeit és nem kérdezett többet.

...Este lett és a karácsonyfán színes gyertyák égtek, mint égből világító, színes ablakok. Két kisgyerek térdelt a fa alatt és együgyű nótát dünnyögtek a láthatatlan Jézus elé. Felnéztek a sok színes papírra é& egyetlen nagy vágyakozással tágranyílt a szájuk és.