Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Farkas István: Karácsonyi szimbólum

megnyalták ajkukat. Aztán tovább dünnyögték a monoton melódiát, és elfelejtették összetenni a kezüket A mindnki koldusa, karácsonyi ember felült a pádon, ahol eddig hanyatt feküdt és két remegő karját a két gyerek felett hosszú ívben végigterítette. Lezárt ajkai megremegtek a bőséges áldástól, s lelkének vaspántos, nehéz kapujának láthatatlan zára magától felpattant.

A gyereklelkek együttéreztek vele és csodálkozó szemük a karácsonyi ember felé fordult.

... Megint kint volt az utcán, havas esőben, egyedül. Egy rikkancs végigkiabált a háta mögött és hangja beomlott a bezárt ablakokon:

— Üj

Megváltó hoz új szereteted!!

De az ablakok nem nyíltak meg, emberek nem hajoltak ki rajta, és bent rágódtak tovább meg nem únt énjük elégedett sorsán' a bezárt táblák mögött.

A rikkancs halkította hangját és a megszokott híreket darálta:

— Új

forradalom Kínában! A kávé ára emelkedett.

Valahol a nagy tér kicsiny sarkában fésületlen öregasszony nyúlt ki az újságért s tompított elégedetlenséggel dörmögte:

— Arpakávét

kell ezután innunk!

Az egyetlen ablak is bezárult, s a rikkancs gurítgatni kezdte maga előtt az egyetlen, fényes koronát.

Kirakat állta el az útját és ezernyi játék nevetett rá szemérmetlen kinálkozással.

Visszamosolygott rájuk és kisfiúkra gondolt, akiket elfelejtett vagy elmulasztott nemzeni, mert áloméletében meghunyászkodó gyáván mindig magára maradt.

A játékok nem engedték tovább, és ott állt a tükörüveg előtt és mint hatalmas gyűjtőlencse, mindent felvett két néző szemébe . .

Aztán templom elé került s a templom üres volt, csak az örökmécses himbálódzott a gyenge homályban, kötelén denevér hintázott. A toronyban bagoly üldögélt