Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Keller Imre: Liszt Ferenc az ember és a művész

gyermekkorom emlékezésének tiszia és mocsoktalan kincseit...

Ez a gyermekkor, ez a magyar gyermekkor, ezen magyar gyermekkorra való tiszta és mocsoktalan emlékezeti kincsek kapcsolták őt a magyarsághoz, melynek dicső és szomorú sorsát, dalban megnyilatkozó lelkét műveiben vallani és vállalni merte. Bárcsak elmondhatnék ugyanezt a zeneirodalom egy másik kiválóságáról, a Keszthelyen született: Goldmark Károlyról, aki műveiben gyakran kihangsúlyozta zsidó voltát, de magyar születését, magyar származását, a magyarsághoz kötő lelki kapcsot egy művében sem látjuk kidomborítva.

Két hazánkfia: Liszt és Goldmark között kimutatható ez a lényeges különbség igazolja legérzékelhetőbben Liszt magyar lelkiségét.

Liszt jelentősége a zenetörténelemben minden vitán felül áll. Ritmikai és harmóniai újításaival előkészítette Wagner útját és betetőzte Berlioz által kiszabott új irányt, Berlioz szerint a zenének mindig valamit ki ■kell fejeznie, valamit el kell mondania. Ezt az új kifejezési módot a zenetörténelem „p rog ram mzen e" névvel jelöli.Tulajdonképpen minden zene programmzene, mert a zenezersző mindig valami kívülről jövő benyomás hatása alatt dolgozik. Ezért programmzenének kizárólag azt a zenét szoktuk mondani, melyben a szerző a reá gyakorolt hatást különösképpen kihangsúlyozza. Ebben a pontban kerültek egymás mellé Wagner, Berlioz és Liszt.

Wagner epikájában egyesítette az élőbeszéd és zene eddig különvált fogalmait és kifejezéseit. Berlioz a szöveget már csak útmutató gyanánt emelte ki, míg Liszt ezt a kapcsolatot is meglazította, megbontotta azáltal, hogy a szöveget és vezető magyarázatot teljesen elejtette. A gondolatot tehát magába a zenébe szőtte be és ezzel a zenének nemcsak érzelmi, hanem gondolati tartalmat is adott. Liszt művének elejére fel