Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-12-01 / 10. szám - Keller Imre: Liszt Ferenc az ember és a művész

írta a címet. Ebben a címben határozta meg művének tárgyát, a részleteket elmondta, elbeszélte, leírta, megfestette zenéjében és zenéjével. így áradt zené­jéből finom epika, melyben ragyogó árnyalattal rez­zent meg a szenvedély vagy lobbant fel az indulat. Halálos pontossággal ismerte a hangok érzelmi és ér­telmi súlyát, ismerte színezésük módszerét, melynek titkos festékdobozát szívében őrizte. Vegyünk egy példát. Egyik zongoralegendájának a címe: „Paulai szent Ferenc a hullámok felett jár." Ebben az alkotásban Liszt egyénisége: a művész, a „zongorakirály", a hívő lélek, az istenfélő ember és a zeneköltő olyan nagy­szerű egységben, bámulatos összhangban lép elénk, hogy igazán nem tudjuk, mit bámuljunk inkább: a da­rab felülmúlhatatlan zongoraszerűségét, vagy a jele­net plasztikáját, avagy a merészséget, mellyel Liszt a hullámok felett lépkedő szent útját rajzolta ki? Egy színes, nagy, mozgalmas kép tárul elénk ebben a mű­ben. A tenger indulatosan, tarajosán háborog. Mi fé­lünk. De nem fél a szent, aki nyugodtan, békével és szeretettel szívében lépked az ide-oda csapkodó hul­lámokon. Nem fél, mert hisz az Istenben, bízik csoda­tévő erejében, bizton számít arra, hogy semmi baja sem eshetik, mert mellette van az Isten és minden veszélyt elhárító, elemnek legyőző hatalma. Liszt ezt az Istenbe helyezett bizalmat szinte csak leheletsze­­rűen vetíti elénk, amint az Isten is csak lélek, csak szellem, csak lelkűnkkel megfogható és felfogható legtökéletesebb lény. így írja le, így mondja el Liszt Ferenc Paulai szent Ferencről szóló legendát, mely mindenkit megkap, le­gyen az hívő vagy hitetlen. De Lisztnek egyéb szerzeményei is egy-egy törté­netet beszélnek el. Ha olvasmányai során valami kü­lönösképpen megragadta, akkor gondolatait hamaro­san zenébe öntötte. így született meg: a Dante, Or-

Next

/
Oldalképek
Tartalom