Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Farkas István: Szlovák irodalmi szemle
SZLOVÁK IRODALMI SZEMLE Jégé: MEDZI NIMI. (Novellák, a Slovenské pohľady kiadása, 1934.) Jégé, Nádasi dr. alsókubini járásorvos egyik legérdekesebb jelensége a szlovák irodalomnak. Már kora ifjúságában behatóan foglalkozott az irodalommal, de később pályája folyamán az írást abbahagyta, hogy csak a háború vége felé vegye kézbe újból a hűtlenül elhagyott tollat. Szalónelbeszélő képessége külön helyet jelöl ki számára_ a jelenkori szlovák irodalomban. Sangala Adám címmel pompás történelmi regényt írt a szlovenszkói ellenreformáció idejéből. Wieniewského legenda c. novelláskötete két kiadást ért el. Űj kötetében, mely pompás kiállításban jelent meg, öt nagyobb novellával kedveskedett az őt szívesen olvasó, különösen középosztálybeli közönségnek. Igen érdekes, hogy új novelláiban Jégé a szekszuális problémákat érzékelteti, és különösen két novellájában, a Láska v manželské (Sze relem a házasságban) és a Manžel stvo na próbu (Próbaházasság) címűben, igen érdekes egyéni meglátással festi a házasok életét és a napirenden levő házasságtöréseket. Jégé, aki előbbi írásaiban szívesen elkalandozott az olasz légkörbe, — Italia címmel egész novellaciklusa jelent meg — most visszatér a szlovenszkói talajhoz és hazai alakokat visz a hazai mindennapos életbe. A könyv a Slovenské pohfady nagyértékű könyvtárának immár a 27. kötete. Farkas István. Květoslav Urbanovič: ORÁČINA. (Az EMSA kiadása, Praha-Bratislava, II. kiadás. 1934 őszén.) Kvetoslav Urbanovič neve alig ismert a másnyelvű olvasóközönség előtt. Oráčina (Szántóföld) című nagy regényében az anyaföld himnusza szólal. Naturalizmusában Zola, faluleírásban Reymont, benső felépítésében rapszodikus, szinte izgatóan szaggatott. Urbanovič ezzel a regényével méltán megérdemelte a korai II. kiadást. A szlovák falu teljes, magának való és sík tükörből vetített élete, tele a vadvirágok és zuzmarás erdő, a madárdal és a sarjadó fű erotikumával, minden búja vágyak útvesztőjébe vonja a magukra maradt falusi embereket. Viera, a szűzies, érett tanítónő, Klára, a duhaj földbirtokos fiatal, élnivágyó felesége, Žatkovská Lívia, a gazdag, elkényeztetett nagybirtokoslány, Vra ný, a fiatal, mindig érzékiségre hajló tanító, a magában és szerelmében csalódott és korán őszült pap, a különc tanító, Miloš Veselý, a fiatal erdőigazgató, Vinco, a félbemaradt és földet, szántót és rétet istenítő paraszttá vedlő ősjogász, az erdei Szép Ilonka, mind-mind valóságos, teljes emberalakok. A szántó, az anyaföld nem hagyja el szerelmeseit. Neveli őket a termékenységre, tavaszi ébredések újjászületésére, s az egyetlen törvénynek aláveti magát szűz Irénke is, és rajta keresztül mindenki. Urbanovic stílusában egészen újszerű. A legizgatóbb, legégetőbb fejezetek után mint csendes ébredés: pacsirták dalolnak, kakasok kukorékolnak, serked a fű, apró bogarak mászkálnak, a kakuk beleszól a falu életébe és jósolni kezd, a patak suttogva kíván résztvenni az emberek életében, a füzek korábban rügyeznek és a varjak csendes megértéssel kárognak a letarolt határból jövet. A regény két legmarkánsabb nőalakja Viera, a tanítónő és Lívia, a milliomos földbirtokoskisasszony. Két pompásan ízig-vérig asszonynak rajzolt alak, tele egyrészt a csendes lemondás, de az annál forróbb odaadás, másrészt az akarnivágyás mindenható erejével. Vinco földszeretete a paraszti vér ezerszeres ragaszkodása az elhagyott szülőföldhöz. Urbanovic jó munkát végzett, s különösen természetet ábrázoló színezésével eddig egyedüivalót alkotott a modern szlovák irodalomban. Farkas István.
