Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-05-01 / 5. szám - Színház - P. L.: Felkai-Folkmann Ferenc: Az Új Thália bemutató előadása a pesti Magyar Színházban
ciális szemléletének parancsszava. Ha vándorlegény korában rejtve hordta társadalomszemléletét s nem igyekezett túlságosan belekapcsolódni a munka szent kollektivizmusába, furcsa, hogy annak feltámadása éppen meggazdagodásának idejére essék. A regény első felének minden érdekessége mellett, ez adja az első összeütközéseket közte és Júlia között, azonkivül a regény első zökkenőit is ez szolgáltatja, amivel a valószínűtlenség ködét borítja történetére. A két lélek vergődése bármennyire emberi, sehogyansem helyezhető a valószínűség határvonalához közel. Betetőzi az olvasó hitetlenségét a regény vége, amikor Dániel apa lesz s éppen a legszentebb hivatás tudatának felismerése kelti fel benne az ismeretlen utak felé törő vágyat. Odahagyja az asszonyt, még csak meg sem született gyermekével együtt s — elindul világgá. Ha az apai érzés nem is váltott ki belőle nagyobb emóciót, nem hihető, hogy éppen ennek a felismerése indítja. Ha bizonyos mozzanatokban találkozunk régi irodalmi ismerősként az elrajzolt magyar vidéki élettel, érezzük, hogy az író régi, kopott díszleteit használja most is. Az ezüstsisakos tűzoltóparancsnok szörnyű közhely. S ebben az ellaposított miliőben két lélek küzdelmének drámai erejű rajza bujkál kihasználatlanul. Itt-ott feszültté és félelmetesen hatalmassá válna ez a harc, csak itt-ott szabadul fel a marxi _szociálizmtis előrángatása közül a férfi és nő örök küzdelme. Olyan semmis a sztrájk is hatalmas méreteivel ennek a két embernek a házatáján, mesterkélt, hogy az írás művészi lendületét elnyomja. Végig éreznünk kell, hogy Kassáknak nincs új mondanivalója, mert haldokló ideológiák talaján állva nem tudja megnyerni a megújhódó fiatal szellem erejét. Marék Antal. SZÍNHÁZ Felkai-Folkmann Ferenc: BÁBEL. Az Új Thália bemutató előadása a pesti Magyar Színházban. Márkus Lászlóval, a kiváló magyar rendezővel az élén már évek óta küzd és tervez itt egy fiatal szinész és rendezői gárda, hogy az üzleti vállalkozások kasszasikerekre pályázó elvtelenségében elposványosodó színházi kultúránkba újságot, lendületet és életet kapcsoljon be. Fáradozásuk első sikerét most arathatták le, indulásuk szép és merész volt, ha nem is járt rögtön döntő sikerrel, amiben a darab megválasztása is hibás volt. Felkai Ferenc Bábelje ugyan figyelemre méltó alkotás, előadása mindenképen indokolt volt, azonban kiforratlanságával és túlságosan elvont tartalmánál fogva nem hozhatta meg azt a közönségsikert, amelyre a fiatal vállalkozásnak, hogy megerősödhessék, szüksége lett volna. Felkai darabja a 2500.-ik esztendőben játszódik egy teljesen elgépiesedett társadalomban, amely az örök falanszterálmot, a mesterséges embert akarja megalkotni, hogy tökéletesen függetlenítse magát a teremtett világ magasabb törvényeitől és az emberi lélekben bújkáló rejtelmes erőktől. Ebbe a társadalomba tévednek bele a mi korunkból egy eltévedt repülőgép utasai, akik a régi, nem gépies, hanem érzelmi és ösztönös embertípust reprezentálják. Igazi színpadi munka és elsőrendű szatíra a mű első felvonása, amikor a 2500.-lk esztendő spektrumából bírálja el Felkai korunk visszásságait, hogy kicsúfolhassa azt a sok hipokrita útvesztőt, amiben korunk társadalma bukdácsol. Nagy kár, hogy ezt a hangot a szerző nem tudja, vagy nem akarja folytatni és még nagyobb kár, hogy azt az ellentétet, ami az Istentől teremtett és egy felsőbb akarattól függő emberiség és az észállam falansztertipusa között fennáll, sem a szerző, sem a rendező nem használta ki eléggé, sőt a rendezés eltüntetni igyekezett még a szerző felcsillanó metafizikai megnyilvánulásait is. Az a gondolat, hogy az asszony, akit a mesterséges ember megteremtése örök hivatásától, az anyaságtól fosztana meg, szétrombolja a keserves gonddal fel—
