Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-04-01 / 4. szám - Színház - Nemzeti Színház (Budapest) - Ö: Cserebogár (Gróf Bethlen Margit színműve)
SZÍNHÁZ NEMZETI SZÍNHÁZ (Budapest) A Nemzeti Színháznak feladata a magyar színészet első színháza szerepének betöltése és eközben nem annyira kommerciális szempontokat tartania szem előtt, de a magyar színművészek legjobbjainak biztosítani nyugodt exisztenciát, a magyar színműírók értékes színműveit bemutatni a nyilvánosságnak és a klasszikus prózai művek időszakonkénti színpadrahozásával kivételes színházi kultúrmunkát teljesíteni. A közönség ezzel a szemmel nézi a Nemzeti Színházat és úgy ez, mint a kritika ennek az elgondolásnak előitéletszerű terhével látogatja előadásait. Első szempillantásra megállapítható, hogy a színháznak ezek a feladatai rendkívüliek, mert eltekintve attól a kényszerű költségvetési helyzettől, melyet a kisebb ország diktál, a magyar színészet is, mint annyi más a világon, válságba jutott, legalább abból a szempontból, hogy az úgynevezett sztár-gázsik megszűntek és a magyar színművészet kiválóságai mind többen és többen kívánkoznak el a kevéssé biztos jövőt látó magánszínházaktól az állami színházakba. A Nemzeti Színház pedig csak úgy tudná teljesíteni ezt a hozzáfűzött várakozást, felszívni a magyar színművészet nagy értékét, ha mai gárdája számos tagját elbocsátaná, esetleg nyugdíjazná, ami viszont ismét azt jelentené, hogy egy csomó magyar színművészt érdemetlenül mellőzne. Pedig a színháznak ezen a — hogy úgy mondjuk, szociális kérdésen kell elsősorban segítenie, hiszen számtalan magyar színművész van a magyar magánszínházaknál, akik kultúrértéket jelentenek és akiknek sorsát figyelemmel kisérni az állam színházainak feladata. Mi szeretnők, ha az állami színházak költségvetési ellátása a mostani viszonyok között különösen fontos szociális szempontokból is felemeltetnék. De szükségesnek tartjuk ezt azért is, mert a színház művészi teljesítménye, melyben vezető szerepet vár a közönség, a beérkezett tehetségek bekapcsolása által, még inkább emelhető volna. A színháznak irodalompolitikai szempontból talán még nehezebb a helyzete. Ismerjük azokat a körülményeket, amelyek az előbb mondottakon kívül bizonyos határozott irányelveket szabnak a színháznak az előadásra kerülő új darabok megválasztásában. És ebben elsősorban a művészi szempontoknak kellene érvényesülni. Ámde az ehhez való ragaszkodás ellentétben áll a közönségsiker (a financiális prosperitás) követelésével, mert a közönség igen sok esetben a művészi és irodalmi szempontból kevesebb értékű darabokat avatja nagy sikerekké, míg a művészi színvonalat figyelembe nem veszi. Ide tartozik az is, hogy a színháznak figyelemmel kell lennie az egyes színműírók személyére is, és mindazokra az egyéb befolyásokra, amelyek az állami színházaknál érvényesülni szoktak. A legutóbbi időben esemény számba ment Madách Ember Tragédiájának új rendezésben való felújítása az 500-ik ünnepi előadás alkalmával. Az előadásról a Magyar írás már megemlékezett, most csak annyit, hogy az új rendezés eddig 25 telt házat hozott a színháznak. A tragédia előadásának rendezése azóta is fejlődött úgy színpadtechnikai, mint egyéb vonatkozásban. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy a tragédia vonzóereje a magyar közönségre még ma is teljes. A Nemzeti Színház rövid egymásutánban négy eredeti magyar színmüvet mutatott be. Móricznak Rokonok című vígjátékát, Bethlen Margit grófnő Cserebogár című színművét, Sóhöpflin Aladár Őszi szivárvány-át, végül Surányi Miklós színművét és ezzel is a magyar színműírás segítségére sietett. CSEREBOGÁR Gróf Bethlen Margit színműve A „Cserebogáréban egy nagyon érzékeny és finomlelkű leány beleszeret Décsybe, a vakmerő úrlovasba.
