Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste

Lacitól ritkábban jöttek a rózsaszínű kártyák.

— Sietnek

előre, még aludni sincs ráérősük, nemhogy az írásra, — erősítgette apa.

De aztán hosszabb szünet következett. Egy hét, két hét.

— Ennek

már a fele sem tréfa. Teremtette, csak nem történt valami baj azzal a fiúval?

Rég nem volt a városban, de most befogatott. Milyen más volt az, mikor a parádés Pista ült a bakon. Erre a hórihorgas komitácsira rá sem fér a libéria.

Elvégezte a kevés dolgát, aztán betért Béresnéhez egy kis pörköltre. Itt gyűlnek össze az urak déltájban a megyeházáról, a törvényszékről, az adóhivatalról, itt kondul meg minden délben a hírharang. Biztosan tudnak a Laci gyerek sorsáról is valamit.

Tudtak hát. hiszen tegnap hozták haza sebesülten a Klárisz Fekrót, aki egy zászlóaljban szolgált vele. Ferkó mesélte, hogy Lemberg után igen óvatlanul, szinte rohanvást nyomultak előre s a Porubszky Laci szakaszát lecsípték a muszkák. Megkönnyebbülten sóhajtott fel az öreg, hála Istennek, hogy csak ez a baj. Fogság. Ö már rosszabbtól tartott.

De azért, amint a kocsi hazafelé kocogott az április végi esőtől porhanyossá vált úton, folyton azon gnodolkodott, hogyan adja be a dolgot Ágnesnek, hogy halálra ne rémítse, tönkre ne tegye az éjszakáját. És a lány ott várt rá a vén pap fája alatt, jó félóra járásra a kúriától. Látszott rajta a nagy türelmetlenség, itt bizony nem lehet kertelni.

— Hát

nem kell félteni a Lacit, nem szaladhat már bele a golyó. Fogságba került Lembérgnél. Klárisz Ferkó látta.

A leány csak hallgatott, de az apja érezte, hogy egész testében remeg. Vigasztalta, erősítgette, de a vacsoránál az ő hangja is elapadt.

Amikor Julis néne lehordta az asztalt, az öreg csibukra gyújtott s úgy pipázgatott csöndesen. Már nem érdekelte a térkép, mintha Laci fogságával rá nézve bevégződött volna a háború. Hiszen ezen a térképen csak az Uraiig ér a végtelen síkság. És mi van még azon túl, jóságos Isten, Szibéria, tundrák, irdatlan erdőségek, ujjakat lefagyasztó hideg, talán még emberevő törzsek is. Maroknyi csapatot látott, amint búsan bandukol az ólombánya felé és látta a fiút, amint elhervasztja arcát az ólom gyilkos gőze.