Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste

— Megírom a választáviratot, — mormogta az öreg s az írószobába cammogott

Az a három hét úgy repült el, mintha tündérmese elevenedett volna meg. A korán fejlett gyermek teste is hozzáérett a mátkasághoz, titkok nyíltak meg benne, amelyek borzongással töltötték meg, ha a vőlegény csak rá is nézett, vagy ujja hegye hozzáért. Éjszakánként a könnyű selyempaplan is kibírhatatlan teher volt, égette a testét s a forróság kiűzte az ágyból. Ilyenkor nesztelenül kilopózott a fehér lányszobából, a nyitott verandára ment s mégkuporodott a kerti szék párnái között. Az éjszaka csendjében halk muzsikával ütődtek füléhez a folyó habjai s a túlsó partról átzakatolt hozzá az átrobogó gyorsvonat kísérteties zaja. Milyen jó itthon, ebben a békés csöndben, milyen jó, hogy nem kell egy ilyen éjszakai pokolgéppel ismeretlen világ felé vágtatni. A közelgő háborút nem érezte veszedelemnek, olyan elképzelése volt róla, mint egy hadgyakorlatról. Eav-két hónap múlva véoet ér az egész, karácsonyra itthon lesz Laci s a szolgabiró választás után meglesz az esküvő.

Hátra tekintett a zeneszóba nyitott ajtaján. A holdsugár sápadt fényében megcsillant a hegedűtök s mintha Paganini ördögkacagásának trillái csendültek volna ki belőle. Nem bírta a lakk csillogását, beszaladt s letakarta a tokot. Úgy érezte, hogy most végleg eltemette művészi álmait a zöld takaró alá, de ez az áldozat nem fájt, sőt mintha minden nyugtalanság, minden megnevezhetetlen sejtés eoyszerre megszűnt volna benne.

Feri levelére gondolt, amit ma hozott a posta. Goldner úr kétségbeesett távirataira, utolsó levelére most már nem is válaszoltak, az impresszárió tehát Feri befolyásával akart célhoz jutni. Milánóból jött a levél, Ágneshez íródott. Felidézte szavait: „Csalódnom kell benned, kislány? A művésznek el kell szakadnia a földtől, a földi dolgoktól. Mit érdekel minket, hogy háború lesz, hogy messze valahol ágyúk bömbölése ugat az éjszakába? Nekünk a nap, a föld, a levegő, az állatok, a virágok, a kövek, a szemétdomb a muzsikát lehelik ki, mi nem ismerünk más őrületet, mint a zene szárnyaló, szent őrületét."