Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste

— Mennyi

időre?

Rekedtes volt a Laci hangja, amikor ezt kérdezte.

— Két

évre akar szerződést kötni, de három is lehet belőle.

Ágnes meglepetésében vagy ijedtségében halkan felsíkoltott.

— Három

év! . . . Hisz' az lehetetlen . . .

Laci lehajtotta a fejét s szalvétát tartott a szája elé, hogy felindulását leplezze. Feri ügyet sem vetett a gyermekekre.

— Félév

elég lesz az előkészületekre Józsi papa majd előkészíti a garderobot, négy csikó ára megteszi, neked meg nem lesz más dolgod, mint két-három műsorra valót betanulsz. Láttam a kölyökhangversenyed programját, egészen nagy dolgokkal birkóztál meg. Alig kell valamivel kiegészíteni.

Vacsora után, fekete közben egyszerre csak csend ülte meg a társaságot. Feri már nem mesélt tovább, Laci kedvét veszítve húzódott meg a díván sarkában, Józsi papa csendesen csibukozott, Ágnesnek a fejében pedig csodálatos képek viaskodtak, űzték, kergették egymást. Nagy termet látott, színültig telve szmokingos urakkal, ragyogó uniformisokkal, pazar estélyi ruhás nőkkel. És egyszerű fehérselyem ruhában látta magát a hangversenydobogón, csend van a teremben s minden szem feszült várakozással őt figyeli .. .

Senki se szólt. Csak Feri állt fel s halk, nesztelen léptekkel a zongorához ment. Leült a kis székre, felnyitotta a billentyűkről a fedőt. Ujjai tétován szaladtak végig a fehér csontokon, néhány halk akkordot fogott, egy kis futam, aztán valami panaszos, fájó melódia zokogott fel a húrokon, egy lassú walcer foszlányai . . . Egymás mellé tevődtek az akkordok, néha megbotlottak az ujjak, aztán a fájdalom keserű kitörése zúgott a keringő lágy ütemeiből . . .

Józsi apa kivette a csibukot a szájából s a szék oldalához állította. Kezét összekulcsolta, előrehajolt székén és úgy figyelt. Ágnes szemébe könny szökött, szíve hevesen dobogott.

Most újból rácsapott a művész keze a zongorára, a fájdalom őrjöngve sírt e hangokban, hogy nyomban