Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-11-01 / 8-9. szám - Vecsey Zoltán: Valse triste
ahol egy jóságos, kékszemű bácsi előtt kellett játszania. így lett csodagyerek . . . Most is olyan elfogódottan, szinte egész testében remegve lépett be az úri szobába, mint mindig, ahányszor Feri bácsi elé került. A teremnek is beillő tágas szobában éles világosságot terjesztett az újonnan beszerzett Maxim petróleumgázlámpa zöld fénve. A dohányzóasztal körül ült a három férfi, s amint Ágnes benyitott, Feri bácsi harsány kiáltással ugrott fel a széles bőrfotejből Eléje szaladt, karjaiba kapta, a magasba emelte, aztán maga elé állította. — Hadd nézzelek meg, kislány! De hogy mennyire megnyúltál Az impresszárió ugyancsak kétséqbe lesz esve hiszen csodagyerekként akar prezentálni. — Féri bácsi is hogy megváltozott! — No csak nem fogsz bácsizni, hiszen csak nem régiben nőttem ki a csodagyerek cipőiből. Most már nem csókolnak ám homlokon az aranyos nénikék. Ágnes odaült közéjük, Laci mellé húzódott a divánra. Amíg Feri bácsi beszélt. Laci néha lopva megsímogatta a lány kezét. Ki nem fogyott a szó a művészből. Eqvik élmény a másik után támadt fel emlékezetében, fantáziájának füzében fénylő rakétává színesedtek ki űzték, kergették egymást s a bőséges szóáradatnak csak az vetett véget, hogy Julis néni vacsorára invitálta a társaságot. Az asztalnál aztán komolyra fordította Feri a beszédet. — Két napom van, kislány. Berlin és Róma között De betértem hozzátok, mert nagv dologról van szó. Berlinben tárgyaltam Goldnérrel, aki nőhegedűst keres. Fiatel leánykát, a te korodban levőt Akit még gyerekszámba vesznek, de érett művész. Egy olyan tizennégy év körülit . . . — Most töltöttem be a tizenötöt . . . — De három éven át nyugodtan lehetsz még tizennégy. Rövid szoknya s matrózbluz az utcán Szóval Goldner kiváncsi rád naavon Ott vagy az ugródeszkán, rajtad áll, meddig repülsz Hollandiában kezditek, aztán átvisz a tengeren túlra . . .
