Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Neubauer Pál: Az irodalmi elefántcsonttorony mint valóság
AZ IRODALMI ELEFÁNTCSONTTORONY MINT VALÓSÁG Egy évtizedig tartott a politikai irodalom láza. A politikai irodalom ugyan nem nyilatkoztatta ki az irodalom újszerű válfaját, nem hozott új világképet és még a forma szempontjából is teljesen a régi vágányokon mozgott, mégis uralkodott, sőt az irodalmat teljesen háttérbe szorította, bizonyítva, hogy az önmagáért való irodalmi alkotás ideje elmúlt, a l'art pour l'art márcsak azért sem lehetséges, mert minden cél kell, hogy legyen, hiszen, ha az irodalom nem áll a szociológia teleológiájának a szolgálatában, csak tehertételt jelent. Ebből nagy természetességgel az következett, amit Brandt, a legújabb nagy és összefoglaló német irodalomtörténész megállapít: Az irodalomnak csak a valóság történésével volt szabad foglalkoznia és sokkalta fontosabb volt a művészi eszközökkel megírt riport, mint az elefántcsonttornyú irodalom. A riportból hamarosan irodalommá előléptetett riportregény lett, — riportregénynek lehetne nevezni az utóbbi tíz év irodalmának legnagyobb részét, akkor is, ha történetesen színpadi műről van szó. A politikai valóság-irodalom teljes csődje és az ezzel járó menekülés az ellenkező végletbe nem lephette meg azokat, akik az irodalmat belső szempontból tényleg sub spécié aeterni nézik. A politikai irodalomnak mégcsak aktuális szempontból sem volt jelentősége és a Tagesliteratur alig élte túl a napot, mert az események túlgyorsan kergették egymást, és a sokszáz megszaporodott riportírónak oly gyors tolla nem volt, hogy az események rohamával lépést tarthatott volna. Ezt még egy Wallace sem tudta volna diktafonja és rutinos fantáziája ellenére. Jól mondja Bürger egy balladájában: „Die Tótén reiten schnell!" Gyorsan lovagolt az éjben ez az irodalom, amely azonban a holtakkal ellentétben nagyon hangos és öntelt volt. Viszont ma már a legmesszíbb távolságról sem halljuk ezeket a hangokat, amelyek soká zajongták az önteltség kakofóniáját. Itt-ott még ugyan lehet hallani „kollektív" irodalomról és vannak elavultan modern esztéták, akik még mindig az individualizmus
