Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Fodor Béla: Ki az a Jani?
egy pillanatra. A feje tetején hideget érzett, mely agyvelejéig hatott. Onnan lehúzott az arcára, kiszorította belőle a vért s lassan végigkúszott a testén, le, egészen a lábujjakig. — Anya ... — dadogta. A szomszéd lakásból, Simkóéktól, vészes nyávogás szűrődött át a falon. Bözsike kínozta ott a macskát, szokása szerint. A ház túlsó végéről meg, ahol Pradácsék lakták az egy szoba konyhát, éles, szaggatott gyereksikoly hallatszott, — Pistukát verte az apja. — A Jani I Az a bitang, — fújta tovább az öreg, de torkán akadt a szó, mert Eszter rákiáltott s hangjában olyan rémület volt, hogy Horváth összerezzent. — Hallgass! Ne folytasd! Oda nézz! Azt kérdezi, — hogy ki az a Jani? Az ember megőrül . . . Az öreg Horváthnak végigfutott a hideg a hátán, odanézett. De nem látott semmi rendkívülit. Horváthné nyugodtan ült a széken bütykös, száraz ujjai öszszekulcsolva pihentek ölén. így szokott ülni mindig. Egy kicsit tanácstalanul nézte a lányát, aki óriásira nyílt szemekkel nézett rá vissza. Horváthnak elsötétült az arca. Káromkodni szeretett volna, de a pipája megint kialudt, előbb azt gyújtotta meg. Eszter remegve folytatta: — Telebeszéled a fejét! Egész nap szidod a fiát! Hát csoda ha . . . idegbajos lesz tőle? Ki ez a Jani? Oh Istenem . . . Istenem! . . . Az öreg mérgesen eldobta a gyufát s nagyot káromkodott. — Idegbaj, — kiáltotta. — Ostoba tempó az egész! Ostoba tempó! Dühösen totyogott a konyhába s bevágta maga után az ajtót. — Tempó ... — lázadt fel Eszter s ebben a percben meggyülölte az apját. Anyja mellé ült és megfogta a kezét. Gyöngéden, mint egy nagybetegnek. Egy ideig várt, hogy lecsillapodjék. — Anya . . . miért kérdezed, hogy ki az a Jani? Az öregasszonyon nyoma sem volt a zavarnak. Békés-nyugalmasan nézett, szinte derűs volt máma. Látszott rajta, hogy szívesen beszél. — Hát én nem tudom . . ., — mondta. — Hát ki az a Jani? — Hát te nem tudod, hogy — fiad? Hát nem tudod, hogy apa nála volt Berlinben a nyáron?
