Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Fodor Béla: Ki az a Jani?

csak beszélni kezdett. Úgy látszik, nem bírta tovább. A konyhában voltak, ketten, mikor Horváthné váratlanul megszólalt. Csak ennyit mondott:

— Kár volt írnod. Nem kellett volna írni. Nem fog küldeni.

Szűk rés volt, amit ezek a szavak nyitottak lelkén, de Eszter belelátott mégis. Tehát a fiára gondol folyton folyvást. Szeretető iszonyú harcot vívhatott a tényekkel, birkózhatott velük, majd elmenekült tőlük, távlatot keresett, hogy áttekintse, rendezze, mérlegelje őket. Micsoda mélységes belátás, micsoda páratlan bölcsesség kifejezése az ő ajkain ez a rövid mondat: Nem kellett volna írni, kár volt írnod.

Kár volt, igen, kár . . . Eszter sokáig gondolkozott, míg végre ő is tisztán látott. Kár volt. Ezek a levelek kárt okoztak Janinak. És kárt okoztak az anyjának.

De ma, mintha jobban érezné magát az anyja. Beszélget. Panaszkodik a drágaságra, panaszkodik a hideg időjárásra. Férje kifakadásail meg se hallja. Pocsék egy idő, az már igaz . . . Egy pillanatra Eszter az ablakhoz lépett és elnézte a hideg januári ködöt, ahogy az feketén és fenyegetően kúszott a Homokuicca apró házai között. Aztán visszament az anyjához, aki pislogó kályha mellett ült. Az öreg Horváth az ablaknál maradt, pipáját szortyogtatta s makacsul kitartott dühe mellett.

— A Jani! ... A mellényzsebéből ideadhatná azt a vacak negyven pengőt, — mondta. — ötszáz márkát fizetett egy rádióért. Hallod! — ötszázat! A Jani!

Eszter az anyjával tovább beszélgetett halkan.

— A tojást is megdrágították, — folytatta Horváthné — tíz fillér lett darabja a Kleinnél . . . Krumplival kell ezután begyúrni.

— Csak a tél múlna már el, — sóhajtott Eszter, — ez a borzasztó hideg.

— Bizony . . . bizony . . . bólintott az öregasszony s a férje felé nézett, aki zsörtölődését most már heves gesztusokkal tette nyomatékosabbá. A férje felé nézett, majd a lányához fordult. — Ejnye na, hát ki az a Jani? — kérdezte.

— Mit akarsz?

Anyja megismételte a kérdést. Csendesen, közömbösen.

— Apád emlegeti már reggel óta . . . Hát ki az a Jani? Nem tudod?

Eszter elrémülve nézte az anyját, szívverése elállt