Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora
Ott hosszú és rosszkedvű hallgatás után megszólalt a kereskedő: — Úgy látom, hogy miránk már nincs szükség, — s már megbánta a rengeteg pezsgőt, amit túlzott felbuzdulásában hozatott. A kapitány fölényes akart maradni, de az ő hangjában is megremegett a sértett hiúság haragja: — Úgy itt hagyott minket ez az lla, mint Szent Pál az oláhokat. A festő már jóval előbb feladta a reménykedést s átült egy másik asztalhoz, ahol ismerősöket fedezett fel. Egyedül a tanár szállt síkra lla mellett. Nem lehet rossznéven venni egy ilyen szép és fiatal lánytól, ha jól esik neki, hogy körülrajongják. Maga Vasyné sem érezte szükségét annak, hogy lla viselkedéséért méntegetődzzé'k az urak előtt. Anyai tekintetében új távlatok nyíltak meg lla boldogulása számára. — így van az, — mondta kedélyesen, — hogy a fiatalok a fiatalokhoz húznak. — Aztán látva az elnyúlt ábrázatokat, némi jóvátétellel folytatta: — Persze, csak akkor, ha táncról van szó, mert különben lla nem szereti az üresfejű tacskókat. — Vigasztaló mosolyát főként a kereskedőnek szánta, mert eszébe jutott a kölcsön, amiért hozzá akar fordulni másnap. — Ez lehet — tűnődött magában a kereskedő s már nem beszélt többet a fizetésről sem. Hazamenéskor azonban majd úgy intézi a dolgot, hogy külön maradjon llával s akkor gyöngéd formában nyilvánítani fogja helytelenítését ma esti viselkedése fölött. De erre már nem került sor. A másik társaság zajosan fölkerekedett s lla, Cicával és néhány fiúval Vasynéhoz rontott. A fiúk mély meghajlással kezet csókoltak s valamennyien szinte egyszerre hadarták, hogy a társaság egy bárba készül, igazán szolid kis helyre s nagyon szeretnék, ha lla is velük tarthatna. Majd az Isti gróf, meg a Cica együtt fogják hazakisérni a gróf autóján. Vasyné egy pillanatig sem mondott ellent
