Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora

— Hozzon,

fiam, hamar egy üveg rezervét.

Erre még nem volt példa. Egy pillanatra elcsendesedtek megillotődve, amint a pezsgő a szénsavas pára mi lliá rd jainak bukfenceivel ezüstösen a poharakba csordult. Utána még fesztelenebből lángolt fel a jókedv. Még a tanár hallgatását is feloldotta. Előbb halkan, aztán mind hangosabban énekelni kezdett. Ki hitte volna, hogy ilyen remek hangja van. A festő a prímást vezényelte, a kereskedő az ajándékozók nagylelkűségével szabad folyást engedett az általános jókedvnek. Mindenki a legjobb formáját mutatta. S amikor a parketten ismét tánchoz álltak a párok, a kapitány újból lla elé lépett:

— No,

de llácska, most már csak nem ad kosarat?

lla beleegyezően mosolygott és a kapitánnyal elvegyültek a táncolok között. A kapitány után a tanár is bátorságot kapott. Kiderült, hogy kiváló táncos. Amint a festő jegyezte meg, alighanem a Parisienne Grillt látogatja stikában. A kereskedő is táncba mozdult. Testének gömbölyű ive előtt apró léptekkel olyan óvatosan mozgatta llát, mintha üvegből lenne. A festő, aki nem volt táncos, a pihenés szünetei közben arról suttogott, hogy portrét akar festeni Máról. Távoli reménye az volt, hogy ha egyszer felcsalta a műtermébe, a további ellenkezést már gyerekjáték lesz legyőznie. Vagy ha nem, végső esetben arra is hajlandó, hogy feleségül veszi llát. Az meg mindenre szívesen mosolygott, semminek nem mondott ellent, még sohasem látták ilyennek.

Patakzott llából a jókedv. S ha észrevett egy-egy gúnyos, szánakozó pillantást a szolgabíró asztalánál, annál vidámabban és hangosabban. Néha mélyből küldött, tolakodó pillantások kutattak végig a testén. Ilyenkor lebiggyesztette az ajkát és gőgösen elfordította az arcát. Vagy csak azért is kedves nevetéssel merült el a társalgásban. A négy férfi belekábult a látványba s mind a négyen megújult remények szá-