Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora

ő tudni fogja, mit kell tenni és bevágta az ajtót maga után. Itt meg azzal fogadják, hogy öltözzön és menjen. Különben is mindég unta és nevetségesnek tartotta ezeket a felvonulásokat, négy férfival és az anyjával, aki úgy dagadt ilyenkor a büszkeségtől, mint valami vitorla a családi hajón. Nem, hát ebből elég volt. Vasyné visszajött s épp mélyet lélekzett, új szóáradatra készen; amikor megszólalt az előszobacsengő. A festő toppant be váratlanul.

— Egy

autós barátom jóvoltából luxuskocsin fuvarozhatom el magukat. Egy-kettő hölgyeim és indulás!

Nyers és udvariaskodás nélküli modora most jói esett llának. S miután átesett azon a pillanaton, amikor az ember hirtelen nemet mondhat, már nem volt kedve ellenkezni. Ettől visszatartotta az is, hogy megismétlődnék az előbbi szóvihar a festő előtt. Nem, ezt nem. Undorító és megalázó Legalább mások ne pillanthassanak a lelki gyomráig. Felállt és mosolygást erőltetett magára. Negyedóra múlva már a vendéglőben voltak.

Vasyné a főhelyre üit, a négy férfi körülállta az asztalt, néma versengéssel a helyekért, aztán, amikor lla anyja mellé akart helyezkedni, a kereskedő gyors mozdulattal útját állta:

— Várjunk

csak, ez így nem lesz jó. Vegyenek engem közre, mi úgyis együtt fogunk vacsorázni, ha megengedik, — tette hozzá elnézést kérő magyarázattal a másik három úr felé.

A festő, aki egy pillanatra sem tágított lla mellől, a másik oldalán foglalt helyet. A kapitánynak a szembenlévő hely jutott, az anya szomszédságában. A festő feketét rendelt, a tanár kamambert. A kapitány az elhelyezkedés miatt dühöngött magában s egyik fogvájót a másik után tördelte össze a szájában. A zene megélénkült, amint az étterem egyre népesedni kezdett. A parketten táncra állt néhány pár. Vasyné minduntalan feléjük nézett tányérjáról s ilyenkor a