Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora

hely és körülmények iránti tetszést tükrözött elégedett mosolya. A pincér bort töltött a poharakba. Ittak. lla éppen csak szájához értette a pohár szélét. A kereskedő, mintegy kárpótlásul az elhelyezkedéssel szerzett előnyért» az anyját tartotta szóval s lla szórakoztatását lovagiasan átengedte a többieknek. Erre csak a festő vállalkozott, most is fáradhatatlanul abban hogy minden mástól eltérő véleményeivel elképessze és zavarba ejtse a társaságot. A kapitányt ez is dühítette s egyszer valami olyasmit mondott, hogyha vele lenne a kardja, leaprítaná az ilyen fecsegő embert. A festő nem jött zavarba, egyszerűen tréfának vette a megjegyzést és nevetve felelte: — Az semmi, pajtás, de én állandóan töltőtollat viselek mgammal s ha méregbe jövök, egyszerűen toliam hegyére szúrlak. A kereskedő jóllakottan nevetett: — Nagyon helyes, csak marjátok egymást. A tanár félszeg mosollyal hallgatott az asztal végén. Tele volt bánattal és reménytelen vágyakozással. A festő áttette karját lla székének támláján:

— Ha

marakodunk is» gyerekek, abban mindnyájan egyetértünk, hogy lla . . . hogy is mondjam? ... lla a legkívánatosabb nő a világon.

A kapitány a festőre meresztette a szemét. Látszott rajta, hogy ezt a hangot rögtön kikéri magának. De mielőtt szólhatott volna, újból felnevetett a kereskedő:

— Hogy

kívánatos, azt nem is lehet vitatni. Kívánnia mindenkinek azt lehet, amit akar. Ez meg van engedve. Úgy-e, lla?

Fölnevettek, még a tanár i$, alig titkolt örömmel, hogy végre a festő kárára nevethet valamin. Vasyné is elmosolyodott, úgy hogy a festő azért ne nehezteljen meg, de a kereskedő is lássa, hogy méltányolja elmésségét. Egyedül lla hallgatott. Kinyújtott karral leverte cigarettájának hamuját s magasan elnézett a fejek fölött. Nem, igazán nem hajlandó résztvenni eb