Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora

magát tartotta a legjobb és legönfeláldozóbb anyának. Jóllehet szerette ezeket az alkalmi karándulásokat, amikor itt-ott neki is jutott valami a férfiak ud varlásos kedvéből, azzal áltatta magát, hogy mindezt lla kedvéért teszi. Egyszerű s az örömök könnyű befogadására berendezett kedélye volt. Napközben kitünően elszórakozott a cukorkaüzletben, ahol szívesen melegedett beszélgetésbe vevőivel, de ügyelt arra is, hogy a pult mögött is megmaradjon Vasy István ügyvéd özvegyének. Sokszor úgy érezte, hogy az üzlet nagyon érdekes színpad, ahol a legkülönfélébb emberek vonulnak fel, akaratlanul elárult titkaikkal. A telefonfülkéből kicsapódó félmondatok döbbenetes nyíltsággal tártak fel szerelmeket, csalódásokat, házastársi viszályokat, emésztő gondokat, mulatságos és vakmerő kalandokat. Az embereket, akiket árusítás közben megismert, cukorkavalutával mérte. Az egyik ánis, a másik mandula, a harmadik savanyú, a negyedik drazsé, az ötödik karamella, és így tovább, egész föl az ezüstbe göngyölt, legfinomabb cukorkákig. A savanyú cukor mellé savanyú mosolyt csomagolt, a drága staniolos cukorkákat meghintette legbüvölőbb mosolyával. Ha egy új, modern palota nőtt ki a közelben, megtudakolta a lakások számát, az új lakók névsorát, családi állapotukat és ezek alapján számítást végzett magában az üzleti forgalom várható emelkedéséről.

llát mindez nem érdekelte. Az érettségi után hivatalt vállalt, mert már régen gyűlölte azt az érzést, hogy minden fillérért az anyjához kelljen fordulnia. Akik ismerték a családot, azt mondták, hogy lla egész az apja, igazi Vasy, ugyanaz a hűvös és gőgös természet, mely mitsem örökölt a kispolgári családból származó anyának gyors-rnosolyra kész kedélyéből. Ha nagynéha valamiért benézett az üzletbe, úgy jött, mint egy idegen, finyás és szófukar vevő. Néha az is megtörtént, hogy egy-két órára helyettesítenie kel