Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora
lett az anyját. Ilyenkor templomi szertartások néma mozdulataival adta ki az árút és vette át a pénzt. Jelenlétét tartózkodó személytelenségbe burkolta, a vevő megkapja az árút, de semmi egyebet, s mindezt olyan parancsolóan» megközelí'thetetlenül, hogy az emberek szinte a kérelem alázatos hangján járultak a pult elé. Bizony nem csekély gond lesz Vasyné számára llát férjhez adni. Pedig itt van ez a négy férfi is, mind a négyen bolondulnak érte. Igaz hogy a kereskedőt valamikor Miksának hitták, de nagyon jólmenő üzlete van s egy házat is vett már a Margit körúton. De ha ő nem, hát a kapitány. Nem éppen fiatal ember, de biztos állása van s a korkülönbség manapság nem számit. A tanár ellen sem lehet kifogást tenni, egyelőre ugyan csak nyelvórákból él, de még fiatal ember» aki egy kis utánjárással bekerülhet még valamelyik állami iskolába. Egyedül a festő az, akinek bizonytalan a jövője, de az ilyen művészembernél viszont sohasem lehet tudni, hogy mikor lesz egyik napról a másikra híres és jól kereső ember. Ilával mindezekről beszélni sem lehet. Türelmetlen és kurta szavakkal utasít vissza minden kis célzást. Talán a szolgabíróba szerelmes? Sűrűn vannak együtt. Rossz szemmel nézte ezt a barátságot, de nem tudta megakadályozni. Talán nem is barátság, hanem csak kaland. Tulajdonképen nem is haragudott érte s az anyák asszony! szolidaritásával megbocsátotta a lányának. lla aznap későn ért haza. Sápadt volt és türelmetlen. Ledobta kalapját, kabátját és végigdőlt a sezlonon. Az anya nem faggattaj hogy mi baja, tudta, hogy ilyenkor legjobb hagyni, öltözni kezdett s csupán jövés-menésével küldött sürgető jeleket lla felé. De az csak feküdt mozdulatlanul s nyitott szemmel a menynyezetet nézte. Vasyné végre türelmét vesztette s rászólt halkan, de már a gyülekező harag súlyával hangjában:
