Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szitnyai Zoltán: Budai vacsora

órán. Nagy buzgalommal kezdődött a nyelvtanulás. lla pár hét alatt többet sajátított el, mint mások hónapok alatt, aztán minden ok nélkül abbahagyta az egészet. De akkor már a tanár is a társaságba tartozott. Bánatos hódolattal vette körül llát, anélkül, hogy érzéseinek kifejezést mert volna adni. Ó, igen, őt már az is boldoggá teszi, ha egy levegőt szívhat vele. S ha egyszer, netalántán mégis egyszer, lla csalódna a többi férfiakban, és észrevenné őt, az ő hű, soha nem csappanó, lángoló szerelmét ... De olyan távoli és valószínűtlen remény volt, hogy erre gondolni sem igen mert.

— Már

attól féltem, hogy megkésve érkezem — s pehelyszerűen egy szék fölé ereszkedett. A kapitány és a kereskedő leereszkedő mozdulattal nyújtották a kezüket. A kapitány csak nyáladéknak hitta maguk között, a kereskedő meg azt mondogatta, hogy alig bírja viszszatartani röhögnékjét, amikor ez a szegény, buta Melior ráereszti birka-tekintetét az llára. De azért idővel megbarátkoztak és összetegeződtek vele. A kereskedő némi becsülésfélét is érzett irányában, mert ő volt az egyetlen a társaságból, aki nem fordult hozzá apró kölcsönökért.

— Mindjárt

tiz óra, — méltatlankodott a kapitány.

— Ha nincs kedvük jönni, mondják meg, de ne tegyék az embert lóvá.

Ebben a pillanatban a tanár, aki szemben ült a bejárattal, szélesre derült ábrázattal felpattant a helyéről. A másik kettő is az ajtó felé fordult, lla lépett be az anyjával s a festő kullogott utánuk, lla elől jött, anélkül, hogy szétnézett volna, aztán egy üres és kedvetlen félmosoly árulta el, hogy tudomásul vette az asztaltól feléjük közeledő társaságot. Az anya szinte árasztotta magából az elégedettséget és a derűt, kevés púderrel és rúzzsal az arcán, mely ezek nélkül is még elég üde volt. E pillanatban ön