Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-01-01 / 1. szám - Anima: A mai Európa szellemi irányvonalai
mal...) dorongolja le a katolikus vallást, a bálványimádás vádjával érvelvén ellene, mint száz év előtt, a francia kispolgárok; tudományos színezetű földrajzi ismeretek örve alatt a santa cruz-i Quiché indiánusok fétisösztöneit egyszerűen belekeveri a keresztény rítusokba; egyáltalán — s ez az örök és már előbb jelzett módszer — össze-vissza kever mindent, „adatokat" és szubjektív gúnyt, „tárgyilagosságot" és egyéni következtetést. Az egészből a jól ismert huxléyi kok tail képződik, ötven százaléka a tiszta gúny alkoholjából áll; a régi világ emberei ettől szerettek berúgni, íme az utolsó száz éve berúgott felvilágosultjainak állapotát prolongálja a „Sammlung" is, semmiképen sem akarnak kijózanodni, — barbár és antiintellektuális az, aki a huxléyi spirituszmámorból föl akar rázni bennünket! Mindjárt Huxley után, amikor az olvasó már nagyokat nevetett a keresztény valláson, mindjárt utána Thomas Michél cikkéből az is kisül: miért kell most már aktíve is az egyház megsemmisítésére törekedni? Az Amszterdamba kiszorult embereknek, egy életformának, amelynek maholnap befellegzik, mi lehet vájjon nagyobb ellensége, mint az a kereszténység, amely az ő halálukon túl is éreztetni merészeli, hogy nem a múlandó ügyek azok, amelyek érdeklik s hogy, másrészt a múlandó életformáknak nincsen hatalma fölötte. Gustáv Reg- i e r ugyanebben a revűben már alpári módon, Ohnet-t és Marlittet is megszégyenítő ideológiával ír atheista regényt, mintha csak a múlt század ötvenes éveiből támadt volna fel, vagy egy vízözönelőtti világból, amikor a Marxizmus még gyermekmozdulatait hadonászta. Egy világ omlott össze felettünk, és most beássák magukat a földbe, ma már szinte diluviánusnak ható eszmei rétegekbe; visszafejlődnek, elmúlt évtizedekkel, mért fogalmuk sem volt az eljövendő évtizedekről. Ezek már nem is programtöredékek, ezek az amszterdami revük, ezek már csak hangok egy sírbolt mélyéből, mely velük együtt beomlott, mind mélyebbre süllyed és amely nemsokára már csak az elmúlt korok temető őreiben kelthet melankolikus érdeklődést. (ANIMA.)
