Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Farkas István: Skultéty József jubileuma

SKULTÉTY JÓZSEF JUBILEUMA Novemberben ünnepelte Skultéty József, a Slovenská Matica igazgatója, az „élő szlo­vák lexikon" nyolcvanadik születése napját. A szlovák sajtó minden rétege ünnepi kön­tösbe öltözött ebből az alkalomból, hogy a „bátyuskát" elhalmozza jókívánságokkal. Skultéty hosszú éveken át együtt dolgozott Hurbán Svetozár Vajanskyval, a mártoni köl­tővel, s a szlovák irodalom és újságírás nagy­jai közül egyedül ért meg pátriárkái kort, egyedül ünnepelhette meg nagy művének, a szlovák kultúrának fokozatos emelkedését, a modern kor áramlatába való bekapcsolódá­sát. Hogy az intelligens szlovákok és az egy­szerű nép is mennyire szerették, nevében is feltalálható. Engem kevés emlék fűz ugyan hozzá, de mártoni tartózkodásom idején, ami­kor az aranyszájú és zenélő tollú Krcméry Istvánnal, és a Matica elsőrendű adminisztrá­torával, Skultéty látszólagos utódjával, Klacko Rudolffal, valamint a Matica jelenlegi titká­rával, Jozef Cíger Hronskyval együtt üldö­géltünk a Matica újonnan emelt palotájában, éppen Klacko mesélte, hogy napokig hiába kutatott a hatalmas könyvtárban neki szüksé­ges adatok után. Amint kedvetlenül haladt lefelé a lépcsőn, találkozik a bátyuskával. — Bátyuska, — kérdezi tőle elszomorodva, — nem tudja véletlenül, hogy a X. Y. mikor született és hol végezte tanulmányait? Min­dent összekerestem már a könyvtárban, de nem akadtam nyomára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom