Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szabó Pál: Benedek a törvény előtt

Benedek úgy nézett az ügyvédre, mint a tébolyult. Még hogy ő makacs. Még hogy erkölcsbélileg . . . meghogy hátulról ütötte le Csanakot, pedig még az se tagadhatja, hogy ő vágta hozzá a televödrőt előbb . . . Jöttek, hulltak lelkére a gyilkos szavak. Úgy jöttek, kopogtak lelkére az ügyvéd szavai, mintha ott, a divánon túl nagy robajjal omlana össze minden világ„ minden igazság, melyben hitt, melyben bízott a dolgok eleve. Torkára tolult még a nyöszörgő magabíztatás, hogy hiszen jó ember vagyok én, rendes ember vagyok én és törvénytisztelő. Most állok először a törvény előtt és innen is elengednek békességgel,, ha kibeszélem magam . . . ezek voltak, ezek jöttek a szájába, a nyelve hegyére, de elébe állt az az ügyvéd, aki utóbb beszélt volt. Lekapta szeméről' szemüvegét és rákiáltott Benedekre:

— Beszéljen hát, védje hát magát, mert úgy be lesz zárva . . .

A bíró felállt, az ügyvédre rászólt, de hogy mit, azt Benedek nem értette. Furcsa bizsergés nyargalt keresztül a horgasinán és mintha égő lángolással borulna bíborba a gépírólány fekete haja. Vad tánccal bokázik a fal mellett a másik ügyvéddel a díván és ni-ni . . . mintha homály borult volna rá az ablakokra. Görcsös ujjakkal vájt bele a zsebébe csak azért, hogy kezének valami munkát adjon, valami más munkát, mert szabadon hagyni, vagy vele mutogatni immár ön és közveszélyes vállalkozás lenne. Beleakadt ujjaiba az anyóka eldobott papirrongya, lám hogy azt is felvette. Lám, hogy mégis csak tisztességtudó ember. És ez most ideáll elébe ... és ez most itt. van . . .

Hátrább lépett, de arca fakó volt, mint a fagyra kiterített lepedő.

Az ügyvéd szemére tette szemüvegét és utána lépett, úgy nézett Benedekre, Nem a szemével nézett.