Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-09-01 / 7. szám - Szabó Pál: Benedek a törvény előtt

BENEDEK A TÖRVÉNY ELŐTT

Egy légy keserves zümmögéssel vergődött az ajtó síkján, arasznyit nyargalt szilejon felfelé, keveset viszszajött, aztán újra nyargalt, szárnyait rezegtetve. Majd kijjebb repült, nagy harsonával megkerülte az ácsorgók fejét, aztán újra az ajtónak vágódott. Vergődése szomorú riadóvá cserdült a tágas folyosón, az ügyesbajos emberek, népek ráfigyeltek. Isteni zsoltár volt most a légzugás, mintha az elkövetkező idők, perek, papírok, ítéletek jobbra vagy balra való hajlásának volna ez a zugás az indulója.

A lókupec megállt az ajtó előtt, pedig lábában benne volt a reggel óta tartó séta lendülete és a zúgásra figyelt. Igaza van. Nyilvánvaló, hogy neki igaza van. Azt a lovat egyáltalán nem bántotta a kéh, amíg őnála volt. Méghogy ő megállította. Ezt a vak is láthatja, a bolond is tudhatja, hogy az nem úgy van. Hogy az nem csak úgy van, hogy állj meg kéh, mert másként beléd rugók . . .

— Most

sincsen abba kéh, — mondotta félig hangosan és indulattal csattantotta tenyerébe pipáját. Belevágott még kétszer, háromszor, hogy belecsendült a folyosó és markában csomónyi barna dohány maradt. Bagó. Szétnézett a folyosón jószívvel, adakozó kedvvel. De az emberek oda se néztek, rá se figyeltek, egyiknek ez volt az eszében, másiknak más. Csak egy magányos ember mozgolódott meg vágyakozón a lócán, szeme is megcsillant, de aztán úgy tett, mintha minden mozdulata ujjait nógatná kulcsolásra csupán és a lókupec húzta a lábát.

— Kell?

Még csak egyszer töltöttem rá, — mondotta kedveskedve a lókupec és a magános ember felé tartotta a markát. Benne volt ebben a kínálásban min