Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-09-01 / 7. szám - Sebesi Ernő: Ne légy jó!...
tudja, felháborító. Nézze, adja meg nekem a címét és én beküldőm a számlát. — Isten ments főorvos úr! Erről szó sem lehet — védekezett a lány. — Miért? Kíméli talán? — Azt nem, de a női büszkeség is valami . . . — Abban igaza van. Az orvos leült a leány mellé. Jól megnézte. Hirtelen saját leányára gondolt, aki tizenkilenc éves korában lezuhant a Tátrában. Apai érzése most hirtelen feltámadt és elérzékenyült. A leány elhűlve nézett az orvosra. — Miért tetszik könnyezni, főorvos úr? Az orvos elmondta, hogy kire gondol. — Ha itt lenne az a gazember, le tudnám ütni... ennyi kíméletlenség már igazán sok! — Ne törődjön vele, drága doktor úr. Az orvos fölnevetett. Furcsa, rekedt nevetés volt. — Ne értsen félre, igazán nem kíváncsiságból, de tudni szeretném, hogy kiféle, miféle pasas lehet az. — Mindegy az, — évődött a leány, valami megfagyott derűvel. — Nem mindegy . . . Megmondhatja a nevét, hisz úgy sem ösmerem. — Hát jó, ha megígéri főorvos úr, hogy nem értesíti a dologról. — Ha kívánja, megígérem, habár az a gazember nem érdemli meg ezt a kíméletet. — Hát megmondom. De rögtön tessék hozzáfogni a dologhoz. — Jól van. Már fel is ülhet az asztalra. így kérem., de előbb persze le kell venni a ruháját. A leány szemérmesen elpirult és körülnézett. — Itt tessék levetkőzni a spanyolfal mögött. A leány félénken megindult és eltűnt a színes vászonnal bekerített helyen. — No kérem, hát ki az a gazember? — Vengerszky Lászlónak hívják... — hallatszott a fal mögül. — Micsoda? — hördült fel az orvos. De ez több is, kevesebb is volt, mint egy hang. — Vengerszky Lászlónak hívják, tisztviselő az Altruista Bankban, — ismétli a nő. Az orvos halottsápadtan hallgatja a leányt, kezével belekapaszkodik a műtőasztalba, mert elesne.
