Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Possonyi László: Az ötvenéves Kós Károly

és a népművészetnek. Kós Károly Erdélyt mint történelmi egységet fogja fel. A népvándorlás viharaitól, sőt a római időktől kezdve az ásatások maradványaiból, az ősi szerszámok megmunkálási módjaiból, a kövek és épületek formáiból Írja meg Erdély igazi, rejtett történetét. Egyetemes és nemzetiségileg elfogulatlan történelem ez. A román fatemplomok bizánczi sajátosságaikkal éppúgy helyet kapnak benne, mint az óflamand mintára épített szász házak vagy a székely és kalotaszegi magyar háztípusok. De mint ahogy a három nemzet együtt, egymás mellett, egymást segítve és egymást támadásban is csiszolva élt évszázadok óta, kölcsönösen hatottak egymásra és valami egységet munkált ki köztük évszázadok könnye, vihara, véráldozata. A magyarok várost építeni tanultak a szászoktól, a szászok átvették a magyar népviselet sajátosságait, a román nép szerszámait magyar iparosok készítették, a török új díszítőelemeket hozott mindhárom nép művészetébe s az erdélyi népek egész kultúrája mindezeken túl ma már kinyomozhatatlan avar-keltaszláv befolyásokon épült s fonódott egybe. Kós Károlyt transzilvanista meggyőződése vezette és vezeti hatalmas kultúrmunkájában, mikor Erdély népeinek egymásrautaltságát és egymásból táplálkozó kultúrgyökereit nyomról nyomra feltárja és mintha ma a nagy európai politika is kezdene igazat adni neki. A történelem tanulságaival szoktatja tehát Kós Károly Erdély népeit egymás megbecsülésére, mikor megmutatja nekik, hogy egyik sem lett volna azzá, ami ma, a másiknak a segítsége nélkül. És ezzel a munkájával végzi ma Erdélyben legkonstruktívabb hivatását, mert egyformán dolgozik az egész ország jövőjéért.