Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Possonyi László: Az ötvenéves Kós Károly

Amint mondottam, ezeknek a könyveknek az illusztrációi a legszervesebb összhangban állanak a szöveggel- Kós Károly mind maga rajzolta, gyűjtötte őket, vagy lerajzolva a történelmi emlékeket, vagy rekonstruk

tiv képeit

adva a múlt elenyészett életének, amint az már csak a tudós és a költő egybeforrott fantáziájában elevenedhet meg.

Kós Károly, amikor Erdély népi mélységeibe szállott le ihletért és művészi anyagért, ugyanakkor az arisztokratikus lelkek módján és a magyarság jobb részének népi tulajdonságai szerinti igazi demokratává is vált. Más ez a demokratizmus, mint amit a pesti körutakon szavalnak kávéházi emberek. A néhány holdas kisnemesek és paraszt emberek magatudó emberségéből, a hegyvidéki lélek függetlenségvágyából és kalákában szociális munkákra, egymás megsegítésére összegyűlni tudó leikéből származik. Egy olyan népnek arisztokratikus demokratizmusa ez, amely elnyomások és fejedelmi önkények idején is élt többé-kevésbé az alkotmányos élet jogaival, mikor Magyarország túlnyomó részét a török feküdte meg és csak rabszolgalelkeket tűrt meg területén.

Kós Károly kezemunkáját Budapesten az állatkert építményeinek egyrésze jelzi, olyan építmények, amiket egy gazdag ország és egy gazdag város épített a béke éveiben. De mennyivel nagyobbra nőnek szemünkben azok az épületek, amiket Erdélyben a nép filléreiből emelt, templomok, múzeumok, kultúrházak képében az építészetnek eme apostoli költője. Legutóbbi munkája a a bánffihunyadi múzeum, amit Kalotaszeg népművészeti kincseinek megőrzésére koldult össze. Kalotaszegnek, mint annyi magyar eldugott vidéknek sohasem lett volna