Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Juhász Vilmos: Ázsia kultúrtörténetének vázlata

görög, perzsa, ind stb. kultúrákat. Ezek az ázsiai szteppéken nomadizáló indógermánok kétségtelenül erősen elkeveredtek altáji türk és mongol népekkel és alkalmazkodtak ezek életmódjához. Ilyen türkökkel, mongolokkal és finnugorokkal elkeveredett iráni indógermán népelemek alkották a szkiták és szarmaták tömegeit. A nomadizáló indógermánok egy része azonban nem a keleti, — szláv ind és iráni, — hanem a nyugati, — görög, latin, kelta és germán — indógermán nyelvekkel rokon nyelveken beszéltek. Ezt a t o c h á r nyelvet beszélték az indoszkiták és szakák, akiknek nomád hordái állandóan veszélyeztették a Perzsa birodalmat, sőt a perzsa uralom előtt több ízben betörtek Babilóniába is. Az indoszkiták egy része Turkesztánban megtelepedett és ott a nyugati török újgurokkal együtt létrehozta azt a sajátságos nomád jellegéhez még ragaszkodó oáziskultúrát, melyet eltemetett a Ta ki a ma kán homokja. A Szír- és Amu-Darja vidékén félnomád életet élő indoszkitákat a húnok előretörése menekülésre és új honfoglalásra készti. Krisztus előtt 140 körül benyomulnak Indiába és évszázadokig uralkodnak e külön ethnikai törvényei szerint élő délázsiai glóbusz jelentékeny része fölött. Az indószkita uralom nagy jelentősége, hogy ezek a nomád fejedelmek teljes hittel a buddhizmus mellé állanak, ők terjesztik el Indiában és szervezik meg propagandáját Belső- és Keletázsia felé. A pásztornomádok nagy szerepet játszanak a világvallások „propagandájában”. Sémita pásztornomádok terjesztik el a zsidó egyistenhitet és az iszlámot, germánok a kereszténységet.

E nagyázsiai türk-mongol népvándorlások utolsó és ismét óriási változásokat előidéző fejezete a tatár névvel illetett mongolok nagy inváziója. A Góbi-sivatagból északra a K e r u I e n folyó vidékén nomadizáló kalka-mongolok törzseit a XII. század második felében egyesíti egy világhódító aki éppen úgy isten ostorának és küldöttének tekinti magát, mint közel egy évezred előtt Attila. T e m u dz s i n, akit 1206-ban minden mongolok kánjának választanak, a Dzsingisz Kán nevet vette fel és feladatául tűzte ki, hogy az elpuhult népek felett megsuhogtassa Tengri-kán, az égisten bosszújának villámcsapásait. A bűntető missziónak ez a hite jellemző ezekre a nagy nomád hódítókra, ez ad átütő erőt lendületüknek, ez töltötte el Attilát is, majd ké-