Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Juhász Vilmos: Ázsia kultúrtörténetének vázlata

detű. Ezek a hírnök már a Krisztus előtti évezredekben éppen nem voltak azok a félig állatias életet élő barbárok, ahogyan az egykori uraikkal szemben érthetően rosszindulatú népvándorláskori germán hagyományok évezredekkel később leírták őket. Életmódjuk nagyjában a szkítákéhoz volt hasonlatos, vagyis a magaskultúrák mértékével mérve is fejlett kultúrával rendelkező, kiterjedt földművelést űző, fejedelmek alatt hierarchikusan és egyben patriarchálisán megszervezett úri, nomád áltattenyésztők voltak, virágzó műiparral, sok rabszolgával és általában elég bonyolult társadalmi berendezkedésekkel. Ám az elért magas kultúrfok ellenére megmaradtak a s á t o r I a k ó életmód mellett, noha valószínű, hogv a harcos nomádokat jellemző vándor helyváltoztatás még abban az időben szűkebb keretek közé szorult náluk, mint később Európára törő ivadékaiknál. A kínai évkönyvekből megállapítható ugyanis, hogy távolkeleti őshazájukban sokkal nagyobb mértékben űzték a földmívelést, — a kínaiak bizonyos gazdasági vívmányokat tőlük származtattak, — mint kényszerű nagy vándorlásuk végső, legnyugatibb célpontján, magyar földön. A sok évszázados harcos kóbor élet, amire a nagy kínai-imperium megszilárdulása és kiépülése s talán más ismeretlen okok folytán kényszerültek, őket is „visszanomádosította".

A magas kultúrák bizonyos szellemi és anyagi vívmányai kisajátíthatok, sőt továbbfejleszthetők állandó megtelepedettség, helyesebben városi élet nélkül is. Egy ilyen kiterjedt és megszervezett pásztornomád államiság a sátorlakó életmód és a városok hiánya ellenére éppen a benne rejlő államalkotó kultúrprincipiumnál fogva, sokkal közelebb fog állani a magaskultúrákhoz, mint az úgynevezett primitívek kultúrköreihez. Ezeket a pusztai birodalmakat éppen az jellemzi, hogy a sátorlakó életmód ellenére állandó titokzatos kapcsolatban állanak a magaskultúrákkal, melyeket a nyugati, déli és keleti „perifériákra" előretörő seregeik alapoztak meg, földművesek, városlakók ieigázásával.

A Krisztus előtti III. század táján, amikor Kína a Han-császárok uralma alatt az egykorú Rómaiföldközi birodalmat felülmúló óriási keleti világimperiummá alakult át, egy Attilához hasonló nagyszerű uralkodó egyéniség, Maotun, egyesíti szinte egész Belső- és Északázsiát a húnok uralma alatt. így kerül