Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Török Sándor: Az emberek, akinek nincs illetősége
ember, úgy hasonlítanak ezek, mint egyik tojás a másikhoz — nana, hát a cédula? — és, hogy nem felelt, legyintett, mert büszke volt rá, hogy jó arcmemoriája van, sokszor mondta is, legyintett — menjünk, menjünk! A kövér is előjött és felemelte keztyűs mu*atóujját. — Hova való kelmed jóember? — hü, de tudott a nép nyelvén, sz' azért delegálta ide a hatóság — azt kérdem, melyik községben született? Az ember megmondta a faluját. — Nahát látja. Oda kell magának menni, ott illetőségi bizonyítványt kell váltani. Az nem megy csak úgy, — mondta, mert a népnek azt látni kell, hogy meg van a jóakarat — ki kell váltani az illetőségit, aztán bejelenteni a lakást és megtenni az igénylést, akkor megejtjük a helyszíni nyomozást, kiszáll a környezettanulmányozó, megállapítja a tényálladékot, akkor aztán megkapja a céduláját és nem fáj többet a feje. Megértette, kend? Az ember nem felelt és a városháza tornyában délre kondítottak — leves mars, mondta a fiatal, ezt mindig mondta ilyenkor — és a kövér ember kicsit mérges lett, mert mióta ezt vállalta, sose tudott egy óra előtt hazavergödni, mire megebédel két óra, mire ledőlne egyet szundítani három óra, oda a délután, dehát... a közért csinálja na ... magyarázta is eleget a feleségének — ő tud legjobban a néppel bánni, a polgármester is mondja — és igazán nem volt türelmetlen ember, csak rendes hivatalbéli és a rábízott közvagyonnal i*űségesen sáfárkodó, dehát az bosszantotta, hogy ezek nem értik, milyen munka az, míg az igénylés lenyomozódik, kartotékba kerül, meg minden, eh! — na menjen jóember szaporán és nézzen a dolga után, más is van itt. És az ember ment és mocorgott halkan — a muzsikáló fazék hangja szaladozott az agyában — s noha tulajdonképen nem hallotta a saját hangját, mégis érzékelte valahogy bévülről ezt a duruzsolást. A délutánt ismét a folyóparton töltötte, de a kupacokban alig talált valamit és valahogy nem is igen kereseti és találomra fagyos göröngyöket dugott a szájába és csemcsegett rajta gondolatok nélkül. Az éjszaka ismét hidegre fordult és tisztulni kezdett és másnapra, mintha megint valamivel kisebb lett volna az ember és csak odaállott délben a kondér elé.