Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Kodolányi János: Lovagi szerelem
S lassan, akadozva, de megható őszinteséggel és gyermeki bájjal elmondta a lovagnak, hogy atyja már régen meghalt, anyja pedig folyton üldözi és kínozza, pedig szeretik egymást, de hát ilyen a természete. — Szomorú életet élek, kedves lovagom. El sem tudom mondani, mennyit szenvedek s mennyire vágyódom egy szebb, tisztább élet után. Fiatal vagyok, huszonhárom éves. És igy éljem le a fiatalságomat? Reggeltől-estig hivatalban görnyedjek, s otthon esténként az anyám kínzását szenvedjem el? Mentsen meg, mentsen meg, drága barátom! Vigyen el innét! És csendesen sírt. Don Quijote nem tudta, mit is mondjon. A lány panasza szíve mélyéig meghatotta és rendkívül büszkévé is tette. Lám, őt, épen őt kérte meg a megmentésére! Most eszmélt csak rá, hogy Mária hányszor tekintett rá gyengéden, amikor dolgozott, hányszor szólt rá azokra, akik tréfálkoztak vele s hányszor segített neki, amikor nem tudott elkészülni a munkájával. S ime, most elmondta minden szomorúságát, egész életét, minden titkát. Szíve megdobbant, melle elszorult: a lány szerelmes belé! — Szenyora, — mondta elfúló hangon, — megértem a szerencsétlenségét és teljes szívemmel átérzem vágyait. Minden erőmmel azon leszek, hogy megmentsem kegyedet. Ha kell: fegyverrel, ha kell: másként, csak szóljon. Mindenestől a kegyedé vagyok. Rendelkezzék velem. — Ime, a kaland — gondolta izgalomtól remegve s elpirulva. — Ez a királyi lény velem akarja megszöktetni magát. Kötelességem, hogy a segítségére siessek. S ha sikerül a szökése, uram-királyom elé járulok s engedelmet kérek tőle, hogy feleségül vehessem Máriát s együtt uralkodhassunk egy másik, szebb és napsugarasabb tartományban. Megbeszélték hát, hogy együtt fognak megszökni a szomszédos országba s egy hét múlva indulnak. Addig még bőven lesz alkalmuk, hogy a részleteket megbeszéljék. Támolyogva, óriási léptekkel ment Don Quijote a Dunaparton. Az égi csillagok, a földi ragyogások, a holdfény és a hó fehérsége elöntötték a lelkét. Kezével hadonászva, lehorgasztott fejjel és lengő bajusszal ment s észre sem vette a nép tiszteletteljes ácsorgását és boldog vihogásait maga körül. Mind
