Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Kodolányi János: Lovagi szerelem
kezdte a lány s habozott, vájjon folytassa-e. — Nem tudom, miért, de maga az egyetlen, aki iránt én már az első pillanatban barátságot éreztem. Maga olyan, mintha nem erről a világról való lenne. — Nem, szenyora, valóban nem erről a világról való vagyok. Az én hazám a napfény, az örök tavasz és gyümölcsérlelő nyár hazája, az én hazám a kék ég, az erdőkkel, narancsligetekkel, pálmákkal, olajfaóriásokkal borított föld, az én hazám a dal és szerelem hazája, ahol csak szépséa, bátorság és igazság van, az én hazám a jókedv földje, a boldogság és a tánc földje. És olyan messze van innen az én hazám! Paradicsom az, álomország, ott nincsenek számok, devizák, libamáj- és marhabél-rakományok s ahol nincsenek didergők és éhesek, mert a tengerparton mindenki fürödhet a napfényben... Az én hazám... Lehorgasztotta a fejét s bajuszával pajkosan játszott a szél. Egy pillanatig mintha könnyeket fakasztott volna, de uralkodott magán s kötelességeire gondolt, amelyekkel királyának, a sziget lakosságának és saját lovagi méltóságának tartozott. Fejét ismét felvetette tehát és elnézett a messzi havas hegyek felé. A lány lelkesen pillantott fel rá s a csendben csak a villogva futkosó villamosok csilingelőse hallatszott. — Szép ez a kivilágítás, amelyet naponta az én gyönyörködtetésemre és tiszteletemre rendez a sziget fővárosa, — folytatta csendesen a lovag s iparkodott hosszú lábaival lépést tartani a kis lány mellett, aki apró cipőiben mintuntalan megcsúszott a letaposott havon. Szép ez, szenyora, s szép az a gyöngédség, amellyel körülvesz engem a nép. Meg vagyok elégedve a hivatalnokaimmal is, derék lovagok valamennyien. De mégis, az én hazám... A világosság, a napsugár... Mária a bús lovag karjába kapaszkodott, hogy el ne csússzék. — Ez a különös magában, ez az, amit másban sohasem láttam,— mondta meghatottan. — Olyan, mint valami őrült, vagy méginkább, mint egy költő. Mintha állandóan más világban járnának a gondolatai s észre sem veszi azt a sok nyomorúságot, szennyet és bajt, ami körülhemzsegi. Ez a maga tisztasága. És, nézze, én is szeretnék abban a tisztább világban élni, amiben maga él, hogy én se lássam többé azt a sok csúf és szomorú dolgot, amiben élek...
