Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Kodolányi János: Lovagi szerelem
Csak az alacsonylelkű, minden finomság és emelkedettség hijján levő paraszti Sancho Pansa dörmögött és zúgolódott állandóan. Állandóan azt jajgatta, hogy fázik és nem evett eleget. S mindent szidott. — Nagyságos uram, ez az élet a kutyának is rossz lenne. Nem tudom megszokni ezt a toldozott-foltozott életet, amit ebben a tartományban ránk sóztak. Fázom és szeretnék kalácsot is enni néha, nem örökösen ezt a keserves kukoricamáiét. De ma is megugrasztott a kofa, amikor pénz hijján csak amúgy akartam szerezni magamnak ötöt-hatot ünnepi vacsorának, tisztára hazavágyodásból. Nagyságos uram, ha mán qerót vagyok, hát legyek geróf, de én még parasztkoromban sem koplaltam úgy, nem nyavalyogtam úgy, mint most, geróf létemre. Engedjen haza, a falumba, nagyságod! — Nem tudod, balgatag szolga, hogy nekem kötelességeim vannak e sziget népével és uram-királyommal szemben? Nem tudod, hogy ki kell tartanom magas megbízatásomban még akkor is, ha az adókkal késlekednek s nélkülöznöm kell? — Jaj nekem, mán megint szélmalmokkal verekszik nagyságod! Kötelesség, kötelesség, aszongya. Mi ez, ha nem szélmalomharc? Inkább szerezne nagyságod egy jó nyúlat, vagy tetemes őzgerincet, hogy teletömhessük ezt az előkelő bendőnket, bizony, naovságod is olyan mán, akár a cséphadaró, nyaklik derékban és csak vékonya van! — Hallgass, gézengúz! — ordította Don Quijote. — Mit értesz te a magas politikához és az erkölcsi szemponthoz? Itt egy darab kenyér, aztán feküdj a suton. — A magas politikához, meg az erkölcsi izékhez nem értek ugyan, — dörmögte Sancho, — de azt tudom, hogy mióta nagyságod kormányzó s fenn van a negyedik emeleten, én meg geróf vagyok, kenyéren kívül egyebet alig eszünk s a háziasszony ma is veszekedett a lakbérért. Egy este, amikor megszűnt a napi munka s a hivatalnokok a kabátjukat húzták, Mária megkérdezte Don Quijote-ot: — Merre megy? — A legmagasabb rendelkezés folytán számomra minden nap a tizennégyes villamos áll útrakészen, — mondta szelíden s rendkívül egyszerűen a lovag. — Talán óhajt valamit, szenyora? Csak egy szavába ke
