Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Darkó István: Fekete szivárvány
ütött volna beléjük, hogy egyszerre megváltozzanak?? így feküdt a szikla tetején. Elnézegetett a völgy felé s egyszerre fegyveres csapatot vett észre a patakmosásban. Elállt a szíve verése. Azok, mint apró hangyák, megnövekedve jöttek fölfelé. Ök voltak azok. Felállt a sziklára és integetni kezdett feléjük. Mégis csak meg kell tudni tőlük, hogy mit akarnak. Mégse szabad engednie, hogy így találjanak egymásra, ilyen puskásán és haragosan. Háta mögött a juhászok vad kiáltozásba kezdtek. Fegyverre kaptak és feléje rohantak. Gyurkó hátra fordult és hangosan nevetett feléjük: — Jönnek, igen, mindjárt itt lesznek! Akkor megmondhatják, hogy mit keresnek itt! Ne ordítsatok annyira! Megint a völgy felé fordult és leintegetett a katonák felé Jókora ütés érte a hátát. A juhászok ordítva lökdösték le a szikláról, Jankó arcán elcsodálkozott, mert a fiú vörös arccal ordította neki, olyan vörösen, mint a tanácsban a vörösarcú és neki, egyenesen az apjának: — Spión! Láthatatlan jelre egyszerre dördült el egy puska a völgyben és egy másik a juhászok közül. Gyurkó csodálkozva némult el. Lenyelte a nevetést, mint ijedtében a tapasztalatlan ember a bagót. A juhászok szitkozódó ordítással tolongtak a sziklán, lent pedig, a völgyben a katonák hasra vágódtak. Egymás után ropogtak a puskáik. Gyurkó kitátotta a száját. Szétlökte a két karját az ég felé és erős, ép fogaival a levegő után harapott. Gondolatlanul, ordítozva rohant át árkon, bokron, lefelé a hegyoldalon. Nagyokat ugrott. Elzuhant a köveken, felállt és tovább rohant. Rohanásában maga sem tudta, hogy mit akarjon. Magyarul ordítozta a katonák felé: — Nem, nem, nem! Várjatok! Megfordult és az övéi felé is odakiáltotta: — Nye, nye! Fütyülve repültek el mellette kétfelé a puskagolyók. Sziszegésüket gyakorlott füllel hallotta. Olyanokat
