Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Darkó István: Fekete szivárvány
A juhász arccal fordult neki: — Készen van-e a kozsukom? — Vasárnapra mondtad, készen van. — Akkor hát megkaphatom. A szabó kihozta a kozsukot és Gyurkó elé tartotta: — Tetszik?... De hallod-e öreg, mondd meg gyorsan. Gyurkó kíváncsian nyúlt a kozsuk után. Oldalt pillantott és megkérdezte: — Azok mit csinálnak a műhelyben? A szabócska nyelt egyet. Beteg szeme szikrát vetett és gyanakodva ugratta neki a szikrát a juhász arcának. A ködmönt a kezébe dobta, odanyomta olyan erővel, hogy együtt mellbe is taszította Gyurkót és szinte lelökte a tornácról. — Itt a munka, nézegesd meg, aztán majd kijövök. Ismerte a vevőit. Mielőtt elviszi, nézegesse meg alaposan. Félóráig eltart az. Ha egymagában nézegetheti, bátrabban és biztosabban kitapogathatja, hogy akad-e kifogásra való rajta. Fedezze csak fel inkább most a hibáit, mert ha vizsgálat nélkül viszi haza, délutánra úgyis visszahozza. Egy darabig gúnyosan nézte a juhászt. Húzakodva szólt hozzá: — Aztán jól nézegesd meg ám. — Meg is nézem. Ára van. — Hát csak nézd is. Lépett egyet a szabócska és suttogó, de kiáltozással is felérő hangon még ezt mondta: — Addig én bemegyek a tanácsba. Gyurkó kíváncsian nézett utána: — Hová mégy, hallod-e? A szabócska olyan arcot mutatott, amilyen a tanítónak volt: — A nemzeti tanácsba. III. A kozsuk bőrével meg volt elégedve Gyurkó. A színe is szép barna és a tapintása is olyan, mint a párhónapos kisgyerek bőröcskéje. Belül a szőrt inkább szerette volna fehérnek, azonban ezt ő kívánta feketének, mert a fehér elsárgul a viselésben a sok piszoktól. A kozsuk hátán és elől, a gomboknál elegendő virág és zsinór volt.
