Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1934-06-01 / 6. szám - Darkó István: Fekete szivárvány
Kinyújtott karral eltartotta magától, rátette a folyosó karfájára és hosszasan szemlélte. Észrevett rajta valamit. Megnézegette alaposan, közelről, ráhajolva. Nem tévedett, úgy van. Sokáig töprengett az észrevételén. Akkor sürgető sietéssel jött ki a tanácsból a szabó: — Meg vagy vele elégedve, igaz-e? Azt mondom neked, hogy ez békebeli munka. Gyurkó rábólintott: — Megtartom. Sajnálom, hogy fekete belül... de ezt magam akartam. A szabó engedékenyebben nevetett: — Meg is kérdeztem tőled, hogy milyen bélést akarsz. Más bajt lámpással se találsz benne. Gyurkó egy pillanatig habozott, hogy megmondja-e neki. Talán jobb volna, ha több szóval nem ingerelné a mérges szabót. Végül majd az egész ár fejében pénzt talál követelni s nem elégszik meg az egyik felébe kikötött sajttal és túróval. Mégse tudta elhallgatni: — Ezek a virágok, meg ez a zsinór... most más színű rajta, mint amilyeneket azelőtt csináltál. Csak nézem, hogy mi ez... amíg meglátom. Hát most már mért nem olyan hímzést tettél rá? A szabó képébe összeszaladt a kevéske vére: — Mi?! Ez talán nem jó neked? — Nem az, hogy nem jó. Jónak éppen olyan jó, mint a régi. A kozsuk attól kozsuk marad. De megszoktam, hogy a virágban elegendő zöld is legyen. A szabó felhorkant a dühtől. Egyhelyben lépegetett egy darabig, rábámult Gyurkóra, szinte megharapta. Elkapta mellén a nagy darab embert s maga, amilyen kicsi és keszeg volt, akkora erővel rángatta maga után. Gyurkó nem ellenkezett. Kézbe fogta a kozsukot és ment a szabó után. Legalább megtudja, mi van bent. — Gyere, csak gyere, — sziszegte a megcsappant szabó, — gyere, mondd el ezt odabent is. A szobában odaállította a juhászt az emberek elé, szembe a tanítóval. A karjával feléje csapkodott és sebesen kiáltozott: — Nézzétek, barátaim, ezt a Gyurkót. Hogy mit mondott nekem ez az áruló! Eljött a kozsukjáért, amelyet
