Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-06-01 / 6. szám - Féja Géza: Szabó Lőrincz

Ebben a lélekben van valami megközelíthetetlen és föladhatatlan magatartás. Nem ismerek maavar lírikust, akiből ennyire hiányoznék minden feminín elem. A „vállalkozó" férfi ő, kit egy belső mű, egy mindent átfogó s megoldó világkép és a tiszta műremek matematikája és geometriája izgat szüntelen. S ez teszi eredendő filozófiai hajlama dacára egészen korszerű költővé. Ady úgy jellemezte nemzedékét, igen helyesen, hogy „szépért kóborló emberek." Nos: ezzel az arccal szemben Szabó Lőrinc a megoldásokra, a nagy tervekre vállalkozó szellemet, a ma s a holnap alkotó emberének arcát jelenti.

Természetesen szerelmes lírája is egészen más, mint amelyhez a múlt század végén s e század elején hozzászokhattunk Az ő szerelme is „magatartást" követel:

„Hogy rettenetes, elhiszem,

de így igaz.

Ha szeretsz, életed legyen öngyilkosság, vagy majdnem az."

S ez a majdnem-öngyilkosság annyi, hogy „sorsomnak alkatrésze légy":

„Mutasd meg a teljes alázat

és áldozat örömét és hogy a világnak kedvemért ellentéte vág y."

Az alkotó és törvényhozó férfi hangja szól hozzánk, kit nem érhet vád, gáncs s még lelkiismeretfurdalás sem:

„és majd én elvégzem magamban, hogy zsarnokságom megbocsásd."

Milyen óriási fejlődés ez a „Mitológia" c. fiatal ■verstől számítva, mely így végződik:

„Fehér kis tested itt pihen mellem szőrös sziklái mellett — szégyelem, jaj, hogy én, az isten egy virág előtt térdepeljek!"

Viszont: ebben a régi versben már ugyancsak tisztán érezzük a férfi fölkészülődését s a természetes fejlődés útján el kellett jutnia ama törvényhozó vershez. S Szabó Lőrincnek kellett természetszerűleg megírnia a férfiúi tisztaság versét is: